Zvonimir Zvonko Vujin Emlékverseny Szerbia – 2021
A két napos serdülő nemzetközi boxversenyen Rostás Kevin Milán (70 kg) – iskolánk 7. a osztályos tanulója (a képen baloldalon) – harmadik helyezést ért el.
Gratulálunk!
A két napos serdülő nemzetközi boxversenyen Rostás Kevin Milán (70 kg) – iskolánk 7. a osztályos tanulója (a képen baloldalon) – harmadik helyezést ért el.
Gratulálunk!
Június vége óta tart a városi nyári napközi iskolánkban.
Olyan gyerekeknek biztosítanak itt elfoglaltságot, akiknek dolgoznak a szülei.
A fiatalokat többféle program is várja.
A HalasTV riportja:
Iskolánk évek óta megszervezi a Csodaszarvas tábort.
Ebben az évben két turnusban elsős és másodikos gyerekek élvezhették a színes programokat
június 21-től július 2-ig.
A művészeti tábor az Állatmesék világa tematikus terv alapján alakította ki programját.
A táborozók Könyvtárlátogatáson vettek részt, ahol élő zenére moldovai táncokat tanultak, a Tájházban megismerkedtek elődeink életmódjával és eszközeivel, a Városi moziban
a Nyúl Péter 2. állatmesével szórakoztatták őket.
Bácsalmáson megnézték a vízi bivalyok élőhelyét és nemezeltek,
másik alkalommal ellátogattak a szegedi Vadasparkba.
A begyűjtött élményekből írtak egy állatmesét, amiből bábfilmet alkottak kreatív tanulóink.
Lent megtekinthetik a bábfilmeket és a tábor alatt készült képek galériáját.
A városi tábor keretében megrendezésre került a Líra együttes által tartott zenés kis délután a Fazekas iskolában.
A gyerekek nagy izgalommal várták a „mulatság” kezdetét. Interaktív délutánon vehettünk részt, hiszen a különböző gyerekdalok éneklésénél mindig bevonták a kis segítségeket. Volt, amikor különböző csörgőkkel, dobokkal kellett kísérniük az előadást, vagy énekléssel, tapssal, kézfeltartással kísérték a zenekart.
Kicsik és nagyok is egyaránt élvezték a délutánt, főként, amikor az általuk jól ismert Bóbitát vagy a Nád a házam teteje című dalokat hallották.
Tisztelt szülők!
A sikertelenül teljesítő tanulóink számára felkészítő foglalkozásokat szervezünk.
Ezek a foglalkozások szükségesek ahhoz, hogy gyermeke alaposan felkészüljön a javító vizsgára.
Feltétlenül várjuk!
A felkészítő foglalkozások időpontjai:
2021. augusztus 24. kedd – 9 óra
2021. augusztus 25. szerda – 9 óra
2021. augusztus 26. csütörtök – 9 óra
A javítóvizsga időpontja: 2021. augusztus 27. péntek 9 óra.
Ritter Rebeka Aviva, iskolánk 8. b osztályából ballagó tanulója, sikeres középfokú komplex nyelvvizsgát tett.
Az elért eredményhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Az alábbi napokon 9-13 óráig tart ügyeletet az iskola vezetősége:
2021.06.30. | Kárász Péter |
2021.07.14. | Feketéné Pősz Anett |
2021.07.28. | Tihanyiné Gerencsér Ágnes |
2021.08.11. | Kárász Péter |