Galéria

Farsangoló péntek

Élményekkel teli pénteket tudhatunk magunk mögött.
Farsang alkalmából megrendeztük a hagyományos jelmezversenyeket, a Kisze bábú égetést, tombolasorsolást, a felső tagozatosok számára hagyományörző műsort, táncházat, karaoke-t és diszkót.

Iskolánk fotószakkörös tanulói első alkalommal dokumentálták az eseményeket.
Az általuk készített fotókból készített galériát ide kattintva érhetik el.
A szakkör tagjai: Pálinkás Zsófia, Ocskó Zita 8b., Macska Szabolcs, Markó Milán, Kollár Gergő, Kis Huba 4a. és Kis Csaba szakkörvezető.

Teljes cikk...

Szépen, magyarul

2023. január 25-én – a magyar kultúra ünnepéhez kapcsolódva – a Kazinczy Ferencről elnevezett szépkiejtési versenyen 11 tanuló mérte össze felkészültségét.

„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” – hangzott el a híres Kazinczy idézet a bevezető gondolatokban.
A tanulók 2 fordulóban kaptak lehetőséget a megszólalásra. Először az 5-6., majd a 7-8. osztályosok mutatták be a választott, előzetesen begyakorolt szövegeiket. Ezt követően – egy rövid szünet után – mindenkinek ugyanazt a szöveget kellett korcsoportjában felolvasnia a zsűri előtt. A „kötelező” szöveggel csak 10 percet foglalkozhatott minden diák. Ugyanolyan eséllyel indult az összes szereplő. Itt derült ki, hogy ki hogyan tud bánni egy alig ismert szöveggel. Aki jól olvas a hétköznapokban, csak az tudott sikeresen megbirkózni a feladattal.
A zsűri tagjai: Csorba Zsuzsanna drámapedagógus, Feketéné Pősz Anett fejlesztőpedagógus és Kovács Ágnes pedagógiai segítő.
Zsuzsa néni szóban is értékelte a délutánt, a szereplők munkáját. Tanácsokkal is ellátta a diákokat.

Eredmények:
5-6. korcsoport:
I. Hirsch Lizi 6.a – felkészítője Dunainé Czmorek Melinda
II. Gyüre Jázmin 5.a – felkészítője Maglódiné Gärtner Mária
III. Vereb Kira Nóra 5.a- felkészítője Maglódiné Gärtner Mária

7-8. korcsoport:
I. Baka Lilla 8.a – felkészítője Zsoldosné Papp Judit
II. Ambrus Dóra 8. a – felkészítője Zsoldosné Papp Judit
III. Fehérvári Dorina és Kékesi Mária Elizabet 8.a – felkészítője Zsoldosné Papp Judit

A Bibóban megrendezésre kerülő területi versenyen Lizi és Lilla fogja képviselni az iskolánkat.

Gratulálunk minden helyezettnek és résztvevőnek!

Teljes cikk...

Járási mesemondó verseny

Járási mesemondó versenyt rendeztek a Kertvárosi Általános Iskolában 2023.január 19-én,
melyen iskolánkat Huszár Kéla Sára 1.a, Máté Lenke 2.a, Horváth Natália 3.b éa Kis Huba 4.a osztályos tanuló képviselte.

Eredmények:
Huszár Kéla Sára 1. helyezett
Horváth Natália 3. helyezett
Kis Huba 4. helyezett

Folytatás február 21-én, Izsákon, a megyei mesemondón!
Sok sikert kívánunk!

Teljes cikk...

Kis Csaba karácsonyi képei

Köszönjük Kis Csaba karácsonyi műsorról készített fényképeit!

Teljes cikk...

Lánytorna évzáró bemutató

Idén szeptemberben iskolánkban újra elindult a lánytorna, amire 29 tanuló jelentkezett. A lányok hétről hétre szorgalmasan jártak edzésekre és már fél év alatt is rengeteget fejlődtek.
2022. december 13-án pedig a sok hiányzó ellenére szép résztvevő számmal megtartottuk az első bemutatónkat a szülőknek és a gyerekeket tanító pedagógusoknak. A lányok a Diákolimpiai talajgyakorlatukat mutatták meg szüleiknek.
A bemutató után Kárász Péter igazgató úr köszöntötte a lányokat egy apró ajándékkal, majd Suba Viktóriától vehették át a bemutatóért járó emléklapot.
Most egy rövid pihenő következik, azonban a téli szünet után rákapcsolunk, hiszen vár a lányokra a gerenda és a szekrényugrás.

Köszönjük a képeket Kovács Ágnesnek és Takács Rékának!

Teljes cikk...

Christmas Party

Két év után végre újból megtarthattuk a Christmas party-t a felső tagozatos diákok számára.
A 6 állomásból álló akadályversenyen öt csapatban küzdöttek a gyerekek.
A jó hangulatú rendezvény zárásaként a Szülői Közösség zsíros kenyérrel és teával vendégelte meg a csapatokat.
Köszönjük! Találkozunk jövőre is!

Teljes cikk...

Családi sportnap – 2022.

28. családi sportnapunkat rendeztük tegnap,
melyen szép számmal jelentek meg tanulóink, családtagjaik és pedagógusaink.
A jó hangulatban telt rendezvényen sorversenyek, pinpong,
kosárlabda és sport-kvíz számokban mérethette meg magát a résztvevők apraja és nagyja.

A Halasmédia galériás cikkjét ide kattintva érhetik el.

Teljes cikk...

Városi rajzpályázat

A Fészekrakó Nagycsaládos Egyesület rajzpályázatán felső tagozatos korosztályban
Berki Lilla (6.a) első helyezést ért el, Ördög Vivien (5.a) harmadik lett,
Petrovics Lőrinc (1.a), Ferencz Botond (2.b), Kránicz Anna (6.a) Majoros Máté (5.a) különdíjat nyert.

Gratulálunk!

Teljes cikk...
back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support