Diáktárlat – 2024.

Május 31-én délután Kárász Péter, igazgató úr nyitotta meg 22. Diáktárlatunkat,
melyen hagyományosan Fazekasos diákok alkotásai kerülnek bemutatásra.
Jelenlegi tárlatunk témája: Amrita Sher-Gil, indiai festőművész.
A festmények elkészültében szakmai felkészítő tanárként Jakabfi Márta segítette festőinket.
A kiállított festmények alkotói egy-egy, a saját festményüket megörökítő pólót kaptak.
Szintén kiállításra kerültek az idén negyedik alkalommal megrendezett fotóversenyünk
legjobban sikerült képei is.
Vendégkiállítóink: Tomencsák Tímea, Szabó Edina,
Anda Péter
és Kis Csaba fotóművészek is elismerő szavakkal méltatták alkotóinkat.
Az ünnepélyes megnyitó után Csorba Zsuzsanna rendezésében
az Egy életút főbb villanásai című darabot tekinthették meg vendégeink színjátszóink előadásában.
Az érdekes és látványos, táncos-zenés betétekkel tarkított színdarab
Amrita Sher-Gil életéből mutatott be részleteket, melyben Kiskunhalas is jelentős szerepet játszott.
Az érdeklődők tanulóink festményei és fotói mellett vendégkiállítóink képeit is
megtekinthetik június 18-ig, iskolánk aulájában.

A Halasmédia riportja:


back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support