Városi József Matematika Emlékverseny

Március 24-én, pénteken megrendezésre került Tompán a Városi József Matematika Emlékverseny. Ezzel a versennyel emlékeznek meg a tompai általános iskola fiatalon elhunyt matematika-fizika szakos tanárára.

Az iskolánkból többen jelentkeztek a versenyre első, ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamból.
Az esemény egy kis várakozás után megnyitóval indult, majd kezdődött a verseny.
Minden évfolyam egy külön terembe került. A feladatok megoldására egy óránk volt.
Miután végeztünk, az eredményhirdetésig a fogadó iskola tízóraival megkínált bennünket
és egy kis programmal is készült.
A verseny névadójáról Judit lánya megemlékezést tartott, majd bűvészmutatványt néztünk meg.

Miután kijavították a feladatokat, eredményhirdetésre és a díjak kiosztására került sor.
Két remek eredmény született, egy hetedikes és egy nyolcadikos.
Hetedik osztályból Nyerges Áron 2. helyezést, a 8. osztályból pedig Makai Márkó 1. helyezést ért el.

Örültem, hogy jól sikerült a verseny és bevallom, az ajándék is nagyon tetszett!
Ezután elkészültek a hagyományos fotók a nyertesekkel, majd hazaindultunk.
Köszönjük tanító néninknek Ádám-Sike Orsolyának, valamint tanárainknak,
Hegedüsné Solymosi Ildikó és Karsai Zsuzsanna matematikatanároknak a felkészítő munkáját!

Makai Márkó 8.b

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support