Városi József Matematika Emlékverseny

Március 28-án 2 év után újra megrendezésre került Tompán a Városi József Matematika Emlékverseny. Ezzel emlékeznek meg a tompai általános iskola elhunyt matematika-fizika szakos tanárára, aki hirtelenül és sajnos tragikusan ment el. Az iskolánkból többen jelentkeztek a versenyre hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamból.

Az esemény egy kis várakozás után megnyitóval indult, majd kezdődött a verseny. Minden évfolyam egy külön terembe került. A feladatok megoldására egy óránk volt. Miután végeztünk, az eredményhirdetésig a fogadó iskola tízóraival megkínált bennünket és egy kis programmal is készült, egy filmet néztünk meg.
Miután kijavították a feladatokat, eredményhirdetésre és a díjak kiosztására került sor. Idegesen vártam, hogy az első évfolyamtól eljussunk a nyolcadikig. Közben született egy remek hatodikos és hetedikes eredmény. Hatodik osztályból Nyerges Áron 3. helyezést, a 7. osztályból pedig Makai Márkó 2. helyezést ért el. Amikor a nyolcadikosokhoz értek egy meglepő fordulat következett be, holtverseny alakult ki. Három 2. helyezett és három 1. helyezett került ki győztesen, ugyanannyi pontszámmal. Az egyik első helyezett én voltam, a másik osztálytársam Gyarmati Csaba.
Örültem, hogy jól sikerült a verseny és bevallom az ajándék is nagyon tetszett!
Ezután elkészültek a hagyományos fotók a nyertesekkel, majd haza indultunk.
Köszönjük tanárainknak a felkészítést, Hegedüsné Solymosi Ildikó és Karsai Zsuzsanna matematikatanároknak!

Magyar Anna

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support