Verseny

Bolyai Matematika Csapatverseny – 2023.

A 2023/2024-es tanévben október 13-án nevezéses alapon ismételten megrendezésre került
a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti fordulója a 3-8. osztályos tanulóknak.
A tavalyi évhez hasonlóan a matematika versenyen minden csapat
a saját iskolájában írta meg a versenydolgozatot.
A versenyen iskolánkból a felső tagozatos tanulók vettek részt öt csapattal,
ötödik évfolyam 3 csapattal, hatodik évfolyamon és a nyolcadik évfolyamon
pedig egy-egy csapattal neveztünk.

Amikor beléptünk az osztályterembe már szinte mindenki a helyén ült és a csapattársaival beszélgetett.
A csapatversenyben nagyon fontos az együttműködés és az alkalmazkodás.
A verseny első perceiben megbeszéltük csapaton belül, hogy ki melyik feladatot oldja meg,
hiszen a 13 feladatot 60 percen belül kellett megoldanunk.
Azok a feladatok, amelyek egyikünk tetszését sem nyerte el, későbbre hagytuk.
Gyorsan haladtuk, de azért voltak feladatok, amik kifogtak rajtunk.
Némelyiket együtt, párat külön-külön, megbeszélés nélkül a másikra bíztunk.
Nagyon tetszett az összedolgozás, jó volt a hangulat, az összhang.
A csapatmunkánkkal elégedettek voltunk: 6. évfolyamon 54 csapatból 13. helyezést,
8. évfolyamon 37 csapatból szintén a 13. helyezést értük el .

Csete Eszter (6. évfolyamos tanuló) és Gáspár Hanna (8. évfolyamos tanuló)

Teljes cikk...

Tornász eredmények – október 22.

Október 22-én, Budapesten megrendezett
Országos II. osztály serdülő és kadett versenyen az alábbi eredmények születtek:

A Fazekas iskola tornászai csapatban a IV. helyen végeztek
Macska Szabolcs, Mester Benett, Tóth Tamás, Majoros Máté

Egyéni összetett eredmények:
4. Majoros Máté
20. Mester Benett
23. Tóth Tamás
32. Macska Szabolcs

Egyéni összetett eredmény Kadett korcsoportban:
21. Kajdocsi Noel

Gratulálunk tornászainknak és edzőinknek!

Teljes cikk...

Kisinasok Éjszakája – Rajzpályázat

A Vári Szabó István Szakképző Iskola Kisinasok éjszakája című rajzpályázatán
tanulóink eredményesen szerepeltek.
Schettrer Alexandra Eszter 5.b 1 helyezést ért el, míg Tóth Tamás 6.a díjazásban részesült.

Schettrer Alexandra Eszter rajza

Tóth Tamás rajza

Gratulálunk!

Teljes cikk...

Tornász csapatverseny – 2023.

Lezárult a 3 fordulós csapatverseny, vasárnap volt az utolsó forduló.
20 csapatból az előkelő 12. helyezést érték el a Fazekasos versenyzők,
megelőzve a TFSE, a DEAC, az Aranytorna DSE B és a KSI csapatait.

Csapatunk tagjai:
Slezák Dávid, Takács Balázs, Balázs Dzsúlió, Vaskó Ákos,
Vaskó Olivér, Szekeres Vilmos, Macska Olivér.

Edzőik: Tóth István, Melkvi Tibor, Kovács Donát

Teljes cikk...

Sándor Bianka – HÓD Kupa 2023.

Sándor Bianka 4.b osztályos tanulónk a hétvégén Hódmezővásárhelyen,
a VIII. Rövidpályás HÓD KUPA 2023. úszóversenyen
ismét kiemelkedő eredményeket ért el.

50m pillangón aranyérmes,
50m mellen 5.,
50m gyorson 9.,
100m vegyesen 4.,
100m mellen 4. lett.

Gratulálunk!

Teljes cikk...

Országos FitKid verseny – Kiskunfélegyháza

Hétvégén rendezték meg Kiskunfélegyházán az idei utolsó
FitKid Országos egyéni és csapatversenyét,
amelyen iskolánk tanulói az alábbi kiváló eredményeket érték el:

Dervaderics Emma 1.a
II. osztály “A” Egyéniben országos II. helyezett

Hirsch Lizi 7.a
I. osztály Egyéniben országos IV.
Big Free kategóriában országos IV.

Takács Hanna Bíborka 5.a
II. osztály kiscsapat kategóriában Országos Bajnok
II. osztály kiscsapat: Grand Prix bajnok
I. osztály kiscsapat kategóriában országos III.
I. osztály duo kategóriában országos VI.

Gratulálunk!

Teljes cikk...

Európai Diáksport Napja – 2023.

Szeptember 29-én pénteken került megrendezésre intézményünkben az Európai Diáksport Napja.
A testnevelés munkaközösség játékos feladatokkal készült a diákoknak ezen a neves napon.
A Hirsch Lizi, Kránicz Anna és Takács Hanna Bíborka vezette
közös bemelegítés után a 7-8. évfolyam elindult az idei évre kitűzött
2023 méteres távnak (ki-ki futva, vagy sétálva),
az 5-6. évfolyam csapatai pedig izgalmas sorversenyekben
mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat.
A nagyok célbaérése után cseréltek, és a kisebbek vágtak neki
nagy lelkesedéssel a 2023 méternek, a nyáriasan meleg időben,
míg a nagyobbak osztályonként versenyeztek egymás ellen.
A sok nevetéssel kísért versenyszámok után,
kellemesen elfáradva ért véget iskolánkban is az Európai Diáksport Napja.

Teljes cikk...
back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support