Cikk archívum – 2020. augusztus

Miért pont a mobiltelefon?
2020. augusztus 31., hétfő

A mobiltelefon az egyik leggyakrabban emlegetett olyan tárgy, amely közvetítésével a Covid19 vírus megtapad és tovább fertőzhet. Egyes források szerint: „A mobiltelefonok kijelzője leginkább az üvegre hasonlít, így tisztítás nélkül akár 4 napig is fertőzőképes maradhat a vírus a felületen.”
Beszéd során a felületen megtapadó lehelet, nyál és pára, a sokszori érintés és a fiatalok azon szokása, hogy a telefonokat kézről kézre adják a telefont potenciális vírushordozóvá tehetik.

Ezért kérjük, hogy tanulóink ne hozzanak magukkal mobiltelefont!

Megértésüket köszönjük!

2020-2021. tanév indításával kapcsolatos szülői tájékoztató
2020. augusztus 25., kedd

Tisztelt Szülők!

Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy a 2020-2021. tanév indítását normál (szokásos) körülmények között, osztálytermi formában tervezzük. Jelenleg nem indokolt a szokásos munkarendtől való eltérés, azonban néhány rendszabályra és változásra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmüket.

Az EMMI érvényben lévő szabályozása és a megjent irányelvek alapján a következőkre nyomatékosan kérjük Önöket:
Intézményünk mindent megtesz a járványveszély enyhítése és a veszélyforrások kiszűrése érekében.
A beléptetéskor zsilipes beléptetési rendszert alkalmazunk. Kérjük, hogy az első évfolyamosokat kivéve, a szülők ne kísérjék be az intézménybe gyermekeiket. A tanulók távozásakor a szülők az intézmény előtt várakozzanak!
A hivatalos ügyek intézésekor – lehetőleg előre egyeztetett időpontban – a megállító táblán túl ne jöjjenek, szándékukat a portásnak jelezzék, majd az ő tájékoztatása szerint járjanak el.
Belépéskor a kéz- és lábfertőtlenítő használata kötelező. A szájmaszk használata javasolt.

A tanulók számára javasolt a szülők által biztosított kézfertőtlenítő gél, vagy törlőkendő rendszeres használata.
A legfertőzötteb eszközeink egyike a mobiltelefon. A tanulók telefont ne hozzanak az intézménybe.
Tüsszentés és köhögés esetén használjon a tanuló papírzsebkendőt, azt azonnal dobja ki a szemetesbe, majd alaposan mosson kezet. (A szükséges papírzsebkendő biztosítása a szülő feladata.)
Lázas beteggel lehetőség szerint kerüljék az érintkezés minden formáját.
Lázas tanuló nem jöhet be az intézménybe.
A tanulók az iskolában is tartsák be az egyéni higiéniai szabályokat!
A tanulók közötti érintkezést minimalizálni kell, az osztályok közötti keveredést kerülni fogjuk. (Kivétel a csoportbontásos oktatás.)
A tanulók csak a kijelölt helyeken tartózkodhatnak, a csoportosulásokat az intézményen kívül és belül kerülni kell.
Ha a tanuló beteg lesz, azt a szülőnek otthonról az osztályfőnöknek jeleznie kell.
Étkezés csak a kijelölt helyeken lehetséges. A tanulók szigorúan csak a felügyeletet végző pedagógus ellenőrzése alatt elvégzett kézfertőtlenítés után étkezhetnek.
A tanulóknak kötelessége a pedagógus a fertőzésveszély elhárításával kapcsolatos utasításait követni.
A különleges helyzet kezelése érdekében kiegészítő házirendet léptettünk érvénybe, melyet a tanulókkal az osztályfőnökök részletesen ismertetni fognak
Köszönöm, hogy támogatják megelőző munkánkat!

Kiskunhalas, 2020. augusztus 25.
Iskolavezetőség

Szájmaszk
2020. augusztus 18., kedd

Tisztelt Szülők!

Tankönyvátvételkor kérnénk szájmaszk használatát!

Köszönettel, Iskolavezetés

Folyamatosan érkeznek az új tankönyvek Halasra
2020. augusztus 16., vasárnap

Megérkezett iskolánkba az 5408 darab tankönyv az intézmény közel 400 tanulója számára.
BAON cikk

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support