Cikk archívum – 2016. december
Xmas Party
2016. december 20., kedd
Jó hangulatú Christmas Partyn vehettek részt a 4-8 évfolyamos diákok december 19-én.
Már a meghívókat sem a megszokott módon kapták a gyerekek, ezt követően pedig a feladatok is meglepetésként érték őket. A nagy számú gyereksereg 6 helyszínen játékos és ügyességi feladatokat oldott meg.
A délután folyamán mindenki jól szerepelt és a kapott pontok alapján a következő eredmények születtek:
1. hely:
az „Angels” csapata
2. hely:
A „Már rég kitaláltuk” csapata
3. hely:
A „Bell” csapata
Az estét közös énekléssel folytattuk, ahol az iskola zenekara és a diákok együtt szórakoztatták a közönséget. Zárásképpen az SZMK-nak köszönhetően zsíroskenyér és tea várta a résztvevőket.
Adventi udvari fellépés
2016. december 15., csütörtök
Iskolai zenekarunk tanulóinkkal kiegészülve egy hangulatos karácsonyi műsorral várja az érdeklődőket december 18-án (vasárnap) 16 órától Kiskunhalas főterén az Adventi udvarban.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Az adventi udvarban
2016. december 15., csütörtök
A főtér gyönyörűen feldíszített szegletében helyezkedik el a színpad, ahol az advent hangulatához kapcsolódó műsorszámok kerülnek bemutatásra. December 12-én iskolánk énekkara is fellépett ünnepváró dalaikkal.
Fésüsné Bakos Ágnes tanárnő kiválóan felkészítette tanítványait, akik nagy szeretettel adták át a zene nyelvén ünnepi gondolataikat. Kléman Szandi szólóéneke meghatotta a közönséget.
A fellépést követően friss és forró teával köszönték meg a szervezők a szép dallamokat.
Iskolánk egy másik felállásban december 18-án (vasárnap) délután 4 órakor is hallható, látható lesz ugyanitt. Mindenkit sok szeretettel várunk!
Köszönjük!
2016. december 14., szerda
Köszönjük szépen a támogatást a Pizza Lombardinak, aki rendelkezésünkre bocsátott egy fenyőfát, amely szépen feldíszítve nagy örömet szerzett iskolánk tanulóinak.
16. Családi sportnap – eredmények
2016. december 12., hétfő
Sor és váltóverseny:
1. Fecsegő Bolhák
2. No Name
3. Észbontó sárgarépa evő kecskék
4. Fürge gyíkok
5. Fekete párducok, Vegyesben az erő, Gepárdok, Gyilkos nokedli szaggatók
Sport-Teszt:
1. Fekete párducok (Tatics Péter, Csanádi Áron, Tóth Péter, Vidra Dániel) és Horváth Noémi, Jáger Tekla
2. Vegyesben az erő és Mátó Martin, Nagy Norbert
Kosárlabda:
1. Ritter Rafael
2-3. Horváth Noémi és Maróti Bence
Asztalitenisz:
Gyerek:
Haladó:
1. Fekete Ádám
2. Rostás Attila
3. Sztojka Gusztáv
Amatőr:
1. Kocka Bence
2. Szegedi Alex
3. Varga Zoltán
Felnőtt:
1. Csányi Andrea és Királyné Bálint Karolina
2. Laczkó Brigitta és Csabankó Kitti
Öcsi bácsi Kupa
2016. december 12., hétfő
I.kcs „A” kategória:
1 Fazekas M. Ált. Iskola (Vincze Dániel, Bozóki Dániel, Macska Dominik)
Egyéni: 1. Macska Dominik 2. Vincze Dániel 3. Bozóki Dániel
II.kcs.”A” kategória:
1 Fazekas M. Ált. Iskola „A” csapata (Ádám Levente, Jósa Milán, Ifj. Tóth Péter)
3 Fazekas M. Ált. Iskola „B” csapata (Vidra Dániel, Csanádi Áron, Szúromi Zsombor)
4 Fazekas M. Ált. Iskola „C” csapata (Varga Máté, Varga Zoltán, Csapi Márk)
5 Fazekas M. Ált. Iskola „D” csapata (Kalocsai Martin, Kertes Koppány)
Egyéni: 1. Ádám Levente 2. Ifj. Tóth Péter 3. Jósa Milán
III.-IV.kcs „A” kategória:
1 Fazekas M. Ált. Iskola „A” csapata (Vincze László, Vincze Ákos)
2 Fazekas M. Ált. Iskola „B” csapata (Burai Bálint, Karai Kristóf)
Egyéni: 1. Vincze László 3. Vincze Ákos
Gyermek Kezdő kategória:
1 Fazekas M. Ált. Iskola „A” csapata (Macska Dominik, Jósa Milán, Ifj. Tóth Péter)
2 Fazekas M. Ált. Iskola „B” csapata (Vidra Dániel, Vincze Dániel)
Egyéni: 1. Ifj.Tóth Péter 2. Vidra Dániel 3. Macska Dominik
Serdülő II.o. kategória:
1 Fazekas M. Ált. Iskola „A” csapata (Ádám Levente, Vincze László, Vincze Ákos)
2 Fazekas M. Ált. Iskola „B” csapata (Burai Bálint, Karai Kristóf)
Egyéni: 1. Vincze László 2. Vincze Ákos 3. Karai Kristóf
A közös játék öröme
2016. december 12., hétfő
December 10-én, a családi sportnapon ismét gyerekekkel és szüleikkel népesült be iskolánk sportcsarnoka. Péter bácsi zenés gimnasztikával mozgatta meg az akkor még kissé álmos diákokat. Ezek után mindenki az általa választott sportágban mutathatta meg a gyorsaságát, ügyességét, küzdeni akarását.
A mi csapatunk Fecsegő bolhák néven nevezett be a játékos sorversenybe. A 8 diákot 2 felnőtt is segítette, ami sokat lendített az ötödikesek teljesítményén. Mi játékról játékra tudtunk felzárkózni. Kezdetben azt éreztük, hogy nem kerekedhetünk felül a nagyobbak csapatain. Ahogy azonban ráéreztünk a győzelem ízére, úgy lettünk egyre koncentráltabbak, összeszedettebbek. Sokat jelentett az is, hogy a két felnőtt- Mamlecz apuka és Nagy Norbi praktikus tanácsokat adtak az eredményes játékhoz. A döntő csatározásban már mi is tudtuk, hogy ez a „csata” megnyerhető. A végső győzelemhez hozzásegített bennünket Ildikó és Mária néni lelkesítő jelenléte is. Mikor Csaba bácsiék kihirdették a végeredményt, örömmel vettük át az aranyérmet. Ezt megnyertük! Büszkék voltunk az oklevélre és a hozzá kapcsolódó éremre.
A szülők is sokat tettek azért, hogy ezen a napon mindenki jól érezhesse magát: friss gyümölccsel, biztató szavakkal fogadták a játékokban kitikkadt versenyzőket. Mosolyogva, sok élménnyel gazdagodva hagytuk el az épületet. A jó szervezésnek köszönhetően igazán jól éreztük magunkat ezen a szombati napon az iskolában. Beláttuk, hogy a sport az egyik legjobb időtöltés!
az 5. osztályos „Fecsegő bolhák”
Területi mesemondó találkozó
2016. december 12., hétfő
A Martonosi Pál Városi Könyvtárban rendezett területi mesemondó találkozón 2016. december 5-én Fekete Blanka 4.c osztályos tanuló A pletykás asszonyok című meséjével II. helyezést ért el.
Gratulálunk neki!
DKMT-KUPA
2016. december 6., kedd
Eredményesen szerepeltek tornászaink a 2016. december 3-án Novi Sadban megrendezett nemzetközi versenyen. Az alsó tagozatos Macska Dominik és ifj. Tóth Péter (3. osztályos tanulók) az első nemzetközi versenyükről érmekkel térhettek haza. Vincze László (6. osztályos tanuló) remek ugrásával szintén érmet érdemelt. A volt fazekasos tanulónk Kovács Gábor tapasztalt versenyzőnek számít és ez meg is hozta számára az kupát és az érmeket.
„Meglelni hont a hazában”
2016. december 5., hétfő
A Szent József Általános Iskola az idén tizenötödik alkalommal rendezte meg, a „Meglelni hont a hazában” című helytörténeti vetélkedőjét.A verseny témája volt: Szabadka és Kiskunhalas építészete, elhelyezkedésük a Bácskában és a Kiskunságban, a településeket összekötő vasútvonal története.
A jó hangulatú vetélkedő egy jelenettel kezdődött, melyben Szabadka városát kellett népszerűsíteni. Ezt követően feladatlapokat töltöttek ki a versenyző csapatok. Volt képfelismeréses feladat és nem maradt el a szokásos igaz-hamis játék sem. A Fazekas iskola csapata az előkelő második helyen végzett.
A csapat tagjai: Király Kata, Jáger Tekla, Simon Csenge, Varga Dávid.
Gratulálunk!
Mesemondó verseny az alsó tagozaton
2016. december 2., péntek
November 30-án az alsó tagozat legjobb mesemondói találkoztak. Ezen a remek hangulatú, „mesés”
délutánon a következő eredmények születtek:
1-2. évfolyam
1. Daróczi Réka 2.a
2. Kránicz Laura 1.a
3. Mamlecz Laura Zoé 2.b
Különdíjas: Lódri Zsanett 1.a
3-4. évfolyam
1. Fekete Blanka 4.c
2. Csanádi Áron 3.b
3. Fazekas Panna 4.c
Iskolánkat a Martonosi Pál Városi Könyvtárban Fekete Blanka képviseli. Sok sikert kívánunk neki!