Határtalanul pályázat

HAT-18-01-0584

Erdély
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”
(Széchenyi István)

Már nagyon vártuk az utazás napját. Hat nap szabadság, kirándulás, túrázás, barátkozás! A hétfő hajnali indulás után az első nap kissé fáradtan telt. Buszozás, kiszállás, újabb buszozás. Ezt a monotóniát érdekes helyszínekkel igyekeztünk „feldobni”: Déva vára, Vajdahunyadvár és Gyulafehérvár. Este hat óra felé érkeztünk meg szálláshelyünkre, Gyergyóújfaluba. Itt engedhettünk le igazán a finom vacsora elfogyasztása után.
A következő napokon a természet különböző helyeit kerestük fel. Jártunk hágón, völgyben, hegytetőn, szorosban, barlangban, erdőben, lápon, tavaknál és bányában. Mélység és magasság, s megannyi lenyűgöző részlet!
Ellátogattunk múzeumba, templomba, várba, néztünk szobrot, épületet, s közben bemutattunk egy-egy híres embert is. Történelem, irodalom, honismeret, néprajz jelent meg előttünk kézzelfogható, érthető formában. A táncházban megismerhettük, sőt ki is próbálhattuk a helyi táncokat, hallgathattuk a népdalokat. A helyi fiatalok vezettek be a tánc világába, ami nagy örömet jelentett nekünk.
Most próbáljuk rendezni élményeinket, hiszen annyit kaptunk ettől az úttól, hogy ez nem is olyan egyszerű. Osztályfőnökeink remek programot állítottak össze, s nekünk „csak” annyi volt a feladatunk, hogy nyitott szemmel és szívvel járjuk végig ezt a fantasztikus vidéket.
Amit soha nem feledünk: az a májusi hógolyózás a Bucsin tetőn, bukdácsolás a Mohos tőzeglápon, fazekaskodás Korondon, túrázás zuhogó esőben a Súgó-barlanghoz, lépcsőmászás a tordai sóbányában…
Élmények, kalandok, találkozások, elcsodálkozások. Köszönjük, hogy ott járhattunk!
a 7. évfolyam diákjai

HAT-16-01-0394

2017. Történelmi múltunk és legendáink nyomában
A Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola 44 hetedik évfolyamos tanulója május 2-6. között felejthetetlen napokat töltött Erdélyben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! programnak köszönhetően 1 447 000 Ft pályázati támogatás állt rendelkezésre a tanulmányi kirándulás megvalósításához. Pályázati azonosító: HAT-16-01-0394
Célunk az volt, hogy a hetedik évfolyamon tanuló diákok számára teremtsünk lehetőséget arra, hogy bepillantva a határon túli magyarság mindennapjaiba megismerkedhessenek Erdély történetével, kulturális hagyományaival, jelenével, erősítve a tanulókban az összetartozás, nemzettudat érzését, segítve Erdély természeti és történelmi értékeinek felfedeztetésével a Kárpát-medencéről szerzett ismeretek elmélyítését.
Kirándulásunk főbb állomásai Arad, Déva, Vajdahunyad, Segesvár, Parajd, Korond, Farkaslaka, Zetelaka, Libán, Székelyudvarhely, Gyergyóújfalu, Gyergyószentmiklós, Gyilkos tó, Békás-szoros,Csicsaj-dülő, Szárhegy, Marosvásárhely, Kolozsvár és Nagyszalonta voltak. 7. évfolyam tanulói

HAT-14-01-0594

Örök Erdély – Erdély történelmi, néprajzi, természeti, kulturális értékei
Iskolánk, a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola 2014-ben pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul elnevezésű erdélyi kirándulásra. (Pályázati azonosító: HAT-14-01-0594)
Célunk volt Erdély történelmi, néprajzi, természeti, kulturális értékeinek megismerése. Megvalósításra idén május 5-9-ig került sor. Utunk során eljutottunk Székelyföld szívébe, a Gyergyói-medencében elhelyezkedő Gyergyóújfaluba. A vendéglátó családok nagy szeretettel fogadtak bennünket. Ezt követően innen indultunk minden nap újabb települések megismerésére, a táj bebarangolására. Látogatást tettünk a helyi iskolában, találkoztunk azokkal a diákokkal, akiknek bemutatkozó levelet írtunk. Az esti táncházban már együtt énekeltünk és táncoltunk. Útvonalunk főbb állomásai: Arad, Déva, Vajdahunyad, Segesvár, Székelyudvarhely, Gyergyóújfalu, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Kolozsvár, Korond, Szováta, Sikaszó, Farkaslaka, Súgó-barlang, Pongrácz tető, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Medve-tó, Bucsin-hágó, Király-hágó. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg élménnyel és sok új ismerettel tértünk haza. Jó szívvel ajánljuk, akinek lehetősége van, keresse fel és ismerkedjen meg e gyönyörű vidékkel. 7. osztályos tanulók

2015.

Megérkezett a támogatási szerződés az erdélyi kirándulásunkra, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogat.
A programot negyven hetedik osztályos tanulóval 2015. május 5-tól 9-ig valósítjuk meg a HATÁRTALANUL! Program keretében.

2014:

A HATÁRTALANUL! program keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyílt pályázati felhívás keretén belül a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére, 1.170.500 Ft támogatásban részesítette a következő tanévre vonatkozóan a 7.a és 7.b osztály tanulóinak Erdélybe vezető osztálykirándulását.
Kinsztlerné Lázár Erzsébet és Maglódiné Gärtner Mária pályázatírói munkája lehetővé teszi, hogy 36 tanulónk 2014. májusában, Nagyszalonta, Királyhágó, Gyergyóújfalu, Sikaszó, Zetelaka, Székelyudvarhely környékének történelmi és földrajzi nevezetességeivel ismerkedjen.

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support