Október 11-én, vasárnap a Kiskunhalasi FC U15-ös leánycsapata
hazai pályán fogadta a kiskunfélegyházi Astra együttesét.
A betegségek és sérülések miatt nehéz helyzetben lévő halasi lányok csere nélkül,
több fiatal játékossal felállva léptek pályára és játszották végig a 80 perces mérkőzést.
Kiskunhalasi FC – Astra (Kiskunfélegyháza) 1–1
A kedvezőtlen körülmények és az időjárás sem könnyítették meg a csapat dolgát,
a pályára lépő játékosok azonban hatalmas szívvel, fegyelmezetten és kitartóan küzdöttek.
A lányok különösen a védekezésben nyújtottak kiemelkedő teljesítményt,
és a mérkőzés végéig összetartó csapatként harcoltak a pontszerzésért.
A KFC gólját Huszár Kéla Sára, iskolánk egyik tanulója szerezte.
A csapatban egy másik Fazekasos diák, Berki Emese is pályára lépett.
Az értékes döntetlen a csapatszellem, az összefogás és a küzdeni akarás szép példája.
Büszkék vagyunk rá, hogy tanulóink a sportpályán is
kitartásukkal és teljesítményükkel öregbítik iskolánk hírnevét.

Gratulálunk Kélának, Emesének és az egész csapatnak!
További sok sikert kívánunk! Hajrá, Fazekas! Hajrá, KFC!
