Gratulálunk

Őszi szünetben is pályán a KFC U15-ös lánycsapata

Az őszi szünetben sem pihentek a Kiskunhalasi FC U15-ös lányai: két mérkőzésen is pályára léptek, és egy vereség után szép győzelemmel javítottak. A csapatban ezúttal is ott voltak iskolánk tanulói, Huszár Kéla Sára és Berki Emese. Küzdelmes mérkőzés a listavezető ellen Október 24-én Kunszálláson vendégszerepelt a halasi csapat, ahol a bajnokság listavezetője ellen léptek pályára. A mérkőzést több nehezítő körülmény…
Teljes cikk...

Fazekasos sportsiker a csongrádi Fit Kid versenyen

Október 17-én, szombaton a Csongrádon rendezett Fit Kid versenyeniskolánk három tanulója, Dervaderics Emma, Hovland Emily és Takács Hanna Bíborka is részt vett a Halas Fitness Egyesület színeiben. Dervaderics Emma, iskolánk 4.a osztályos tanulója, az I. osztály egyéni kategóriájában az első helyen végzett, és a Grand Prix győztese is lett.Emma a Csodaszarvas duó tagjaként is szőnyegre lépett, ahol társával együtt a…
Teljes cikk...

Újabb pontszerzés a Kiskunhalasi FC U15-ös lánycsapatától

A Kiskunhalasi FC U15-ös leánycsapata a bajnokság ötödik fordulójában a Kerekegyháza korosztályos együttesét fogadta. A küzdelmes mérkőzésen 1–1-es döntetlen született.A halasi lányok ezúttal a megszokottnál visszafogottabban, több pontatlansággal futballoztak. Hiányzott a játékukból a korábbi mérkőzéseken tapasztalt lendület és frissesség, ennek ellenére végig küzdöttek, és végül egy pontot szereztek.Iskolánk két tanulója, Huszár Kéla és Berki Emese ezúttal is pályára lépett a…
Teljes cikk...

Bravúros pontszerzés a hétvégén!

Október 11-én, vasárnap a Kiskunhalasi FC U15-ös leánycsapata hazai pályán fogadta a kiskunfélegyházi Astra együttesét. A betegségek és sérülések miatt nehéz helyzetben lévő halasi lányok csere nélkül, több fiatal játékossal felállva léptek pályára és játszották végig a 80 perces mérkőzést. Kiskunhalasi FC – Astra (Kiskunfélegyháza) 1–1 A kedvezőtlen körülmények és az időjárás sem könnyítették meg a csapat dolgát, a pályára…
Teljes cikk...

Öt diák, négy érem az atlétikaversenyen!

Október 7-én Kiskunfélegyházán atlétikaversenyen vettek részt iskolánk tanulói. A Fazekast öt diák képviselte a megmérettetésen, akik nagyszerű eredményekkel térhettek haza.A versenyen induló öt tanuló összesen négy érmet szerzett, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét.Gratulálunk diákjainknak a szép eredményekhez, valamint köszönjük a felkészítők munkáját! Büszkék vagyunk rájuk, és további sok sikert kívánunk a következő versenyekhez!
Teljes cikk...
Edző és focista lányok pihennek a füvön a pályán.

Fazekasos lányok a KFC U12-es csapatában

2026. október 3-án, szombaton focitornán vett részt a Kiskunhalasi FC U12-es lánycsapata, amelynek két Fazekasos tanuló, Károly Zsóka és Hegedűs Panni is tagja.A lányok három mérkőzésen léptek pályára. A Szent Mihály csapata ellen 4–0-s, Szentes ellen pedig 2–0-s vereséget szenvedtek, Tiszakécske ellen azonban 1–1-es döntetlent értek el.Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk tanulói a sportpályán is képviselik a Fazekast. Sok sikert…
Teljes cikk...
Aktív Iskola Program elismerő oklevél és bronz szintű logó.

A 2026/2027-es tanévben is aktívan!

Beszámoló 2025/2026.A 2025/2026-os tanévben csatlakoztunk az Aktív Iskola programhoz, ahol már az első tanévben sikerült elérnünk a Klubtag minősítést. A minősítéssel járó pontokat sportszerutalványra és különféle felszerelésekre váltottuk be, amiket hamarosan birtokba is vehetünk. A 2026/2027-es tanévben sem állunk meg és a következő szint, azaz a BRONZ fokozat elérése a cél! Ennek elérése érdekében bele is vetettük magunkat a munkába.…
Teljes cikk...

Európai Mobilitás hét – környezetvédelmi vetélkedő

2026. szeptember 22-én iskolánk részt vett a Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. által megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét környezetvédelmi vetélkedőjén. Iskolánkat Kazi Gréta, Györgyi Csanád és Petrovics Lőrinc 5.a osztályos tanulók képviselték. A vetélkedőn feladatlapot kellett megoldania a csapatoknak, amire 30 perc állt rendelkezésükre. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az általános iskolások versenyében ez a…
Teljes cikk...
Focicsapat diákjai és egy edző focikapu előtt.

Hétvégi sportsikereink

Igazi sportos hétvégén vannak túl iskolánk tanulói: pénteken az utcai futáson, vasárnap pedig a labdarúgópályán bizonyították a Fazekas diákjai, hogy kitartásból és küzdeni tudásból nincs hiány. Születésnapi aranyérem a szüreti futóversenyen A 47. Szüreti Fesztivál első napján, pénteken rendezték meg a XXXIV. Szüreti Utcai Futóversenyt, amelynek amatőr 2000 méteres versenyszámában iskolánk 8.b osztályos tanulója, Berki Emese a női mezőnyben az…
Teljes cikk...

Legyen sok ötösöd! – 2026.

Az idei tanévben harmadik alkalommal hirdettük meg a 3. és a 4. évfolyamos tanulók számára a Legyen sok ötösöd elnevezésű versenyt!. Ennek a megmérettetésnek az volt a célja, hogy a gyerekek az első tanítási naptól egészen június 12-ig minél több ötöst gyűjtsenek. A LEGYEN SOK ÖTÖSÖD! versenyen a következő eredmények születtek: 3. ÉVFOLYAMON:BRONZ FOKOZATOT ÉRTEK EL:Márta Zsolt Dominik 3.bSója Bendegúz…
Teljes cikk...
back to top