Cikk archívum – 2019. június

Pro Iuventute
2019. június 3., hétfő

Huszonötödik alkalommal adták át a Pro Iuventute Díjakat. Az ünnepséget a Szilády Áron Református Gimnázium dísztermében rendezte meg az elismerést alapító Szilády Áron Társaság. Az ünnepség keretében köszöntötték azokat a nevelőket, akik sokat tesznek a diákokért. A kitüntetéseket a tanulók szavazatai alapján ítélik oda.

Tóth Péter tanár úr munkáját harmadszor ismerték el a Fazekasos diákok. Gratulálunk!

Diáktárlat 2019.
2019. június 3., hétfő

Álomvilág- szürrealizmus gyermekszemmel

Ebben a tanévben az álmok és a fantázia világába utaztunk a szürrealista művészekkel, akik meghökkentő műalkotásokat hoztak létre. Megismerkedtünk René Magritte műveivel, szürrealista fotókat, interaktív képeket készítettünk és 3D tollal alkottunk. A Diáktárlat projekt zárása egy színi előadással, énekkel egybekötött gyermekrajz kiállítás volt, melyet 2019. május 31-én a Kiskunhalasi Közösségek Házában rendeztünk meg. A színjátszó csoport bemutatta a „Nincs többé iskola” című darabot, melyet Granyák Linda tanárnő irányításával vittek színre. Az iskola énekkara Horváth Márta tanárnő vezetésével előadta a „Most múlik pontosan” – című dalt. A projektben hatvan diák vett részt: rajzosok, kézművesek, színjátszók és énekkarosok. A Diáktárlat projekt nemcsak maradandó tárgyakkal, hanem maradandó élményekkel is megajándékozta a résztvevő diákokat. Idén is – ahogy évek óta – minden résztvevő a saját alkotásával díszített pólót kapott ajándékba. Programunkat a „A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” NTP-MŰV-18-0019 azonosítószámú projekt keretében valósítottuk meg.

A Diáktárlaton bemutatott festmények alkotói:
6.a Antóni Réka, Antóni Noémi, Bauer Amina, Gáspár Adrián
6.b Madaras Máté, Fosztó Nikolett
6.c Király Zsófi, Király Anna, Lengyel Vivien, Fazekas Panna Lili, Nagy Dorina, Fekete Blanka, Hering Janka, Gyenizse Rita
7.a Csizmadia Kitti

Répási Réka, Feketéné Pősz Anett

A kerámiákat, interaktív képeket, 3D toll alkotásokat és a fotókat Morvainé Kovács Ibolya és Jakabfi Márta kézműves tanítványai készítették:
2.a Berki Lilla, Barna Liza, Kránicz Anna, Fejes Lívia, Órás Nikolett
3.a Gáspár Hanna, Ábrahám Martin, Ábrahám Jázmin, Sztojka Letícia, Kátai Letícia Kinga
3.b Vörös László Viktor
5.b Hardi Hanna
6.a Berta Barnabás
6.b Ritter Rebeka Aviva, Fosztó Nikolett, Madaras Máté
6.c: Fekete Blanka, Karaszi András, Hering Janka, Fazekas Panna Lili, Gyenizse Rita, Nagy Dorina, Király Zsófi

Színjátszók:
Szinte hihetetlen, de már 19. alkalommal gyűlünk össze, hogy megmutassuk milyen izgalmas témával foglalkoztunk az elmúlt időszakban. Arra vállalkoztunk, hogy a szürrealizmus különleges világába kalauzoljuk közönségünket. S mi lehet szürreálisabb, mint hogy nincs többé iskola. Ahol a mesék laknak, oda vezetünk Titeket. Sokféle mese létezik, egyikük- másikuk igazi varázsszöveg, a mesélőt és a mesehallgatót is sodorja, húzza a mesék csodálatos, láthatatlanul látható, küszöbön innen, kapun túli világába.
Valaki ellopta a percet! Megállt az idő abban az iskolában ahol macskák a tanárok, a diákok pedig egerek. A fantáziánkból elővarázsolt törpék és a játékba bevont nézők segítségével izgalmas vetélkedők sora kezdődik. Vajon hogyan oldódik meg a probléma? Elkezdődhet-e valaha is a tanítás vagy örökre buták maradnak a nebulók, ha „nincs többé iskola”. Erre a kérdésre keresi előadásunk a választ.
Az idén alsó és felső tagozatot is megmozgatott darabunk, amelynek legfőbb üzenete:
„Játszani kell, játszani jó, játszani legjobb a világon!”

2.a Fejes Lívia, Berki Lilla, Kránicz Anna, Szécsi Petra, Csóti Csenge, Hirsh Lizi
3.a Gyapjas Dominik
4.b Kollár Máté Sándor, Mamlecz Zoé, Nagy Zsófia, Nagy Enikő, Gálik Eszter, Gyenizse Nóra, Patai Péter
5.b Solti Hanna, Kalocsai Martin
6.c Lengyel Vivien
6.b Fosztó Nikolett

Énekkarosok:
2.a Barna Liza, Berki Lilla, Csoma Letícia, Csóti Csenge, Fejes Lívia, Hirsch Lizi, Kránicz Anna, Nagy Hanga, Órás Nikolett, Szécsi Petra
4.b Pálinkás Zsófia, Gyenizse Nóra, Órás Barbara, Nagy Zsófia, Gálik Eszter, Nagy Enikő
5.b Sallai Viktória, Hardi Hanna,
6.a Bauer Amina

Jakabfi Márta, Granyák Linda, Horváth Márta

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support