Cikk archívum – 2017. november

Diákszimpózium
2017. november 27., hétfő

A Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban megtartott diákszimpóziumon 2017. november 25.-én a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola tanulói közül 9-en tartottak előadást, mindannyian természettudományos témában, a fizikához kapcsolódva. A két, 7-8. évfolyamos természettudományos szekció eredményhirdetésén fazekasos siker született.

Egyiken Répási Réka és Szakál Réka, másikat Jáger Tekla és Simon Csenge lett első helyezett.

előadó neveelőadásának címe 
Jáger Tekla – Simon Csenge TANULNI A TERMÉSZETTŐL: BIOMIMIKRI
Répási Réka – Szakál Réka TÉVHITEK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS GONDOLKODÁSBAN
 Ardai Aliz – Ritter Rafael HOGYAN FŰTSÜNK? DÖNTÉSEK FELELŐSEN ÉS ÉRZELMI ALAPON
Csapi VandaLEGENDÁK NYOMÁBAN
Fodor Zsombor – Varga DávidELEKTROMOSSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN

Mindenkinek szeretettel gratulálunk, aki felkészült, és bemutatójával mind saját magáról, mind iskolánk tehetséggondozó programjáról jó hírt adott az érdeklődő közönségnek.

Köszönjük a versenyzési lehetőséget és a szervezést a Bibó gimnáziumnak, különösen Tóth Piroska tanárnőnek.

A fazekasos diákok felkészítő tanára Nagy-Czirok Lászlóné volt.

Mézes reggeli
2017. november 27., hétfő

A Halas és Környéke Méhészeti Egyesület támogatásával 2017. november 24-én zajlott le iskolánkban az Európai Mézes Reggeli program. Magyarország első alkalommal 2014. november 21-én csatlakozott az Európai Mézes Reggeli programhoz, ekkor az Ország teljes területén összesen 67 iskola csatlakozott a kezdeményezéshez. Ma már 500 helyszínen, közel 100.000 gyerek részvételével tartottak Mézes Reggelit, ahol a helyi méhészegyesületek, termelők és a megyei szaktanácsadók segítségével a gyerekek megismerkedhettek a leggyakoribb hazai mézfajtákkal és meg is kóstolhatták azokat.

A kezdeményezés célja a méhek és az egészséges életmód népszerűsítése, a helyben termelt élelmiszerek megismertetése. Figyelemfelhívás a reggeli fontosságára és az egészséges táplálkozásra, mivel a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak.
A program iskolánk ÖKO iskola tevékenységéhez is kapcsolódott.

A mesék útjain
2017. november 23., csütörtök

November 22-én ünneplőbe öltözött gyerekek népesítették be az iskola folyosóját. Izgatottan várták a nagy eseményt, a felsős mesemondók versenyét. 12 tanuló mesélte el az általa választott meséjét. A mesék izgalmas útjain barangoltak, s bemutatták a magyar népmesék gazdag gondolat – és érzelemvilágát. Bebizonyították, hogy ésszel, furfanggal, kitartással sok minden elérhető. Megértettük, hogy a boldog család kiállja a nehézségek próbáját. Láttuk, hogy becsülettel tovább jut az ember. Az ördög is legyőzhető, ha nem futamodunk meg a gondok elől. Az állatmesék szereplői pedig emberi módon cselekedtek.

Többen vidámabb hangvételű mesét választottak, amin a jókat mosolyogtunk.
Csorba Zsuzsanna, Bárkányi Andrea és Tóth Edit tanárnők döntöttek a helyezésekről.
I. Vincze Kristóf 5.c – felkészítő tanára Granyák Linda
II. Bobek Zalán 5.a – felkészítő tanára Granyák Linda
III. Rádi Hanna 6.b – felkészítő tanára Maglódiné Gärtner Mária
Koch Ákos 7.b különdíjban részesült.
Kristóf képviseli iskolánkat december 4-én, a területi versenyen.

Úszás
2017. november 20., hétfő

2017. november 18-19-én Hódmezővásárhelyen zajlott a VI. NATURTEX Kupa a Szegedi Úszó Egylet rendezésében.

Király Anna 5.c osztályos tanuló sikeresen szerepelt ezen a megmérettetésen.

Eredményei:
2. hely: 200 hát
3. hely: 400 vegyes
pontszerző 5. hely: 200 gyors és 100 hát
pontszerző 6. hely: 400 gyors

Gratulálunk!

Második az ötödiken!
2017. november 13., hétfő

Pénteken (november 10.) rendezték a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium műfüves arénájában az V. Ingenium Kupa kispályás labdarúgó tornát. A házigazdák invitálását négy helyi, valamint egy keceli csapat fogadta el. A lebonyolítás körmérkőzéses rendszerben történt, tehát mindenki játszott mindenkivel. Csapatunk egyetlen vereséget szenvedett el, így a 2. helyen végzett a Fazekas.

Eredmények:
1. Fazekas – Felsőváros: 2-4
2. Fazekas – Szent József: 4-2
3. Fazekas – Kecel: 4-0
4. Fazekas – Kertváros: 10-0

Végeredmény:
1. Felsőváros
2. Fazekas
3. Kecel
4. Szent József
5. Kertváros

Csapatunk tagjai: Fődi Márk, Mátó Martin, Fodor Zsombor, Sztojka András, Hideg Máté, Drávai Dániel, Gáspár Adrián, Varga Dávid, Vida Tamás
Gratulálunk!

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support