Fitkid Dance Verseny
2015. október 6., kedd

2015. szeptember 25-én Csongrádon rendezték meg a Fitkid Dance Versenyt.

Eredmények:
II./A korcsoport:
3. Figura Dorka
8. Fekete Blanka

III. korcsoport:
4. Boda Viktória
5. Puskás Patricia
8. Szekeres Dorina

IV. korcsoport:
6-7. Stir Nikol

Gratulálunk!

Mihály nap a Fazekasban
2015. október 6., kedd

Október 1-jén csütörtökön délután iskolánkban Mihály napot tartottunk. Hagyományteremtés céljával szerveztük meg először két éve, névváltoztatásunk évében, és azt követően, 2014-ben is. Most a névadó Fazekas Mihályról történő megemlékezés mellett ünnepelni is tudtunk.

Az Európa terem elválasztó falának cseréjét most végezte el a Városgazda Zrt, Molnár Ferenc vezetésével. A hangszigetelt, a két kisebb terem összenyitását lehetővé tevő mobil falért – az átadás során- köszönetet mondott Nagy Czirok Lászlóné igazgató Fülöp Róbert polgármester úrnak, valamint a Segíts Magadon Alapítvány kuratóriumának.

Az eseményekhez kapcsolódott tavaly zárult TÁMOP projektünk fenntartási feladata. Fazekas Mihály botanikus tevékenysége adta az ötletet, hogy ritka növényeket ültessünk a szökőkutas udvarba. Az idei tanévben meteorológiai állomást és napórákat is elhelyeztünk itt. Tanulóink Kárász Péter segítségével napóráikat maguk készítették egy pályázatra, melyet a MTA Csillagászati Társaságának Napóra Bizottsága, a kecskeméti Planetárium, valamint a Katona József Gimnázium írt ki, s ahol a meteorológiai állomást díjként kaptuk a színvonalas alkotásokért.

Ezt követően az előtérben a Kiváló Minősítésű Akkreditált Tehetségpont címünket igazoló táblát helyeztünk el,valamint a szeptemberben elnyert ÖKO iskola címünkhöz kapott emblémánk is felkerült a falra. A kiváló akkreditáció folyamatát Tihanyiné Gerencsér Ágnes, az ökoiskola címmel járó feladatokat és munkatervet pedig Laczkó Brigitta mutatta be a megjelenteknek. Az igazgatónő a tankerület vezetőjének azt köszönte meg, hogy a fenntartó az eredmények eléréshez a lehetőséget biztosította.

Mindegyik helyszínen tehetséges tanulók bemutatói színesítették az ismertetéseket.
Meghívást kaptak a magas színvonalú szakmai munka és innovációk elismerését szolgáló rendezvényre a fenntartó KLIK tankerület, a városvezetés, a működtető KIGSz, a kivitelező, partnerintézmények, az SzMK, az Intézményi Tanács, a diákönkormányzat és sajtó képviselői.
Az eseményt a meghívottakkal folytatott beszélgetés, kapcsolaterősítés zárta.

Papírsárkány bemutató
2015. október 2., péntek

Szeptember 27-én rendezte meg a Halasi Hetek Alapítvány az I. Papírsárkány bemutatót és Légiparádét. A Fazekas Iskola 3. b osztálya lelkesen készült a bemutatóra. Tanítás után az osztályban maradva mindenki elkészítette a maga sárkányát! Díszítette, csinosította. Közös erővel elkészítettük még az iskola és az osztály sárkányát is!
Vasárnap pedig eljött a mi szelünk! Megreptettük a sárkányokat!
Mindenki külön mutatta be mire képes a sárkánya.
Mindenki kapott oklevelet és dicséretet, amivel elismerték a munkáját!
Városi kategóriában Ritter Rebeka első, Mandl Sebestyén második, Keresztúri Nóra harmadik helyezést ért el, oklevelet és serleget kaptak a helyezettek.

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support