Bozsik program
2015. november 30., hétfő

Minden korábbi rekordot megdöntve idén négy különböző korosztályos csapattal vágtunk neki a Bozsik Intézményi Program 2015-2016-os sorozatának. Három éve egy, két esztendeje két, míg tavaly három csapattal rajtoltunk az egész tanévet felölelő bajnokságban. A labdarúgó utánpótlást előtérbe helyező program ezekben a napokban különleges aktualitást kapott, hiszen a névadó, Bozsik József, az Aranycsapat legendás játékosa, éppen most lenne 90 éves. ( 1925. november 28-án született ). Az őszi első fordulót november 22-én és 29-én, a Szilády Gimnázium “buborékjában” rendezték. Csapataink rendre az élmezőnyben végeztek, a dobogón vagy a középmezőny elején. Egyedi színfoltot jelentett a most először rajtoló lánycsapatunk! A lányok nagyon szoros mérkőzéseken végül két győzelemmel és két vereséggel zárták a versenynapot.
Dicséret illeti csapatainkat, de még sokat kell javulnunk, hogy a következő fordulókban még eredményesebbek legyünk.

Alsós mesemondó
2015. november 30., hétfő

A kicsiknél a díjazottak:
1. Kollár Máté 1.b
2. Csanádi Áron 2.b
3. Daróczi Réka 1.a

A 3-4. évfolyamon
1. Mamlecz Márk 4.b
2. Rádi Hanna Kata 4.b
3. Fekete Blanka 3.c

Bronzos hát
2015. november 29., vasárnap

2015. november 28-29-én Baján rendezték meg a XIII. Halászlé kupa nemzetközi úszóversenyt.
Király Anna 3.c osztályos tanuló a korcsoportjában a nála idősebbeket megelőzve megérdemelve állhatott a dobogó harmadik fokára.

Gratulálunk!

Helytörténeti versenyen jártunk
2015. november 29., vasárnap

Évtizedes hagyománya van a Szent József Katolikus Általános Iskolában a Meglelni hont a hazában nevet viselő helytörténeti vetélkedőnek. A szervező iskola tornatermében öt csapat versengett november 27-én délután, ahol hét nehéz, kreativitást, tudást igénylő feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek.
A győzelem a Fazekas Mihály Általános Iskoláé lett.

A csapat tagjai: Kubus Írisz, Simon Csenge, Jáger Tekla, Maróti Bence. Felkészítő: Csányi Andrea
Gratulálunk!

Mesemondók versenye
2015. november 25., szerda

2015. november 18-án 16 mesemondó mutatta be a választott meséjét.

Helyezések:
I. Gaál Zsófia 5.b – felkészítő tanára Granyák Linda
II. Süveges Csanád 8.a – felkészítő tanára Maglódiné Gärtner Mária
III. Endre Csilla 5.b – felkészítő tanára Granyák Linda
Különdíj: Koch Ákos 5.b – felkészítő tanára Gömzsik Péterné

Bolyai anyanyelvi csapatverseny
2015. november 23., hétfő

Szép eredményt ért el iskolánk, hiszen 8 induló csapatunk közül 3 meghívást kapott a megyei díjkiosztó ünnepségre. A versenyhez alapos felkészülés szükséges, hiszen a körzeti forduló írásbeli feladatai az anyanyelvi műveltség széles körét kérik számon: szükséges hozzá olvasottság, irodalomelméleti ismeretek alkalmazása, helyesírás, helyes szövegalkotás, nyelvtani ismeretek alkalmazása, nyelvi leleményesség, ötletesség, játék és humor is.

Az eredmények:

5. évfolyam: Anyanyelvészek: 4. helyezés
Szőnyi Dorottya
Tóth Lili
Tóth Fanni
Tomicskó Zoltán

Felkészítő tanár: Granyák Linda

7. évfolyam: Betűfalók: 5. helyezés
Tandari Petra
Mészáros Réka
Pakai Fanni
Tóth Anna

Felkészítő tanár: Kinsztlerné Lázár Erzsébet

8. évfolyam: Nyelvészek: 6. helyezés
Antóni Vivien
Kádár Réka
Tihanyi Janka
Fuchs Dorina

Felkészítő tanár: Maglódiné Gärtner Mária

Történelmi buli
2015. november 16., hétfő

2015. november 12-én történelmi időutazáson vettek részt a történelmet szerető 5.osztályos diákok.
A divatbemutatón az őskor és az ókor jellegzetes alakjai vonultak fel korhű ruhákban. Jeleneteikben is az adott korok történéseit mutatták be. Érdekes feladatokkal mérték össze tudásukat a tanulók, majd zenével és tánccal fejezték be ezt a jó hangulatú délutánt.

Kettős siker a Diákszimpóziumon
2015. november 9., hétfő

A Bibó gimnázium Diákszimpóziumán 2015. november 7.-én a 7-8. évfolyamosok természettudomány szekcióiban kiskőrösi és halasi diákok kutatási beszámolóit értékelte szakértő zsűri, összesen 11-et.
A Fazekas iskolát 5 tanulónk képviselte, 3 bemutatóval.

Gudmon Olivér – Tihanyi Janka Veszélyeztetett élőlények (Felkészítő: Vargáné Mészáros Ildikó)
Tandari Petra – Mészáros Réka A molnárka papucsa (Felkészítő: Nagy Czirok Lászlóné)
Tihanyi Janka – Király Kata Odüsszeusz nyila – 12 fejsze fokán (Felkészítő: Nagy Czirok Lászlóné)
Mindhárom anyagra, bemutatóra, minden tanulónkra egyaránt büszkék vagyunk, és szeretettel gratulálunk!
A kettes szekcióban két első helyezést ítélt oda a zsűri. Mindkettőt fazekasos bemutatóra!

Tandari Petra – Mészáros Réka A molnárka papucsa című bemutatója volt az egyik.
Ők a halas környéki vizek tulajdonságainak vizsgálata okán végeztek méréseket felületi feszültségük megállapítására, a molnárka életmódjára és veszélyeztetettségére, közben mérési jegyzőkönyveket készítettek, felvételeket elemeztek, további kutatási irányokat jelöltek ki. A borotvapengés terheléses vizsgálatokat követően cseppentéses módszerrel folytatják a vizsgálataikat, a laboratóriumba vitt vízminták jellemzőit megkapva összefüggéseket keresnek a kémiai jellemzőkkel, majd tavasszal- mikor ismét életre kelnek- a molnárkák filmezése, lábuk bemélyedésének, „papucsaik” árnyékának fotózása, méretének összehasonlítása következik. Kérdésük: Lehet-e a molnárkát mint biológiai indikátort szemlélve vizeink állapotára, szennyezettségére következtetni? Eredményeikről a Kertvárosi iskola diákkonferenciáján készülnek beszámolni, és a Természet Világa vagy a Fizikai Szemle folyóiratban is leírják kutatásuk eredményét.

Tihanyi Janka – Király Kata Odüsszeusz nyila – 12 fejsze fokán című anyaga szintén első helyezett.
A lányok az Odüsszeusz legenda Íjverseny fejezetének rejtélyét kutatva jutottak el a rugalmas erő és a húzáshossz összefüggéséig, a hőmérséklet hatásáig, közben sebességet, mozgási és rugalmas energiát, hatásfokot számolva. Magasabb szintű matematikai műveletet tömegméréssel kiváltva problémamegoldó képességük fejlődött. Ők is publikációra készülnek- a Fizikai Szemle folyóiratban is leírják kutatásuk eredményét.

Mindegyik csapat előadásmódja is dicséretes. A nyilas beszámolót színesítette és még érthetőbbé tette Kristóf Beatrix élő bemutatója Kubus Irisz íjával, melynek jellemzőit több hőmérsékleti tartományban is vizsgáltuk.

Egyikük megállapításait se sikerült volna ilyen magas szinten megfogalmazni, ha Gudmon Olivér nem segít a felvételek készítésében, a nyílvessző sebességének megállapításához szükséges technikai munkákkal és a kutatással járó férfimunkák vállalásával.

Korábbi tanítványainkra, tehetséggondozottainkra is büszkék vagyunk. Középiskolásként többen is szépen szerepeltek. Köztük a tavalyi természettudományos győztes, Veréb Sándor, aki most társadalomtudományi témában lett 3. helyezett.

További sok sikert kívánunk minden résztvevőnek!

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support