Fit-Kid Open – Cegléd
2015. április 28., kedd

2015. április 26-án Cegléden került megrendezésre a Fit-Kid Open verseny, ahol a Fazekasos lányok egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben mérettették meg magukat. A II. korcsoportban Szakál Maja 7. lett, a IV. korcsoportban Kossik Kitti szintén 7., a VI. korcsoportban Lintner Adrienn 4. hely. a VII. korcsoportban Tóth Lili pedig ezüst éremmel térhetett haza.

Gratulálunk, lányok!

Bókay Árpád Országos Biológiaverseny
2015. április 27., hétfő

Eredményesen szerepeltek tanulóink a Bókay Árpád Országos Biológiaversenyen április 24-én.
Iskolánkból öt tanuló bejutott az országos verseny döntőjébe a pályamunkák és a feladatsorok megoldása során szerzett pontszámaik alapján. A döntőben is bizonyítottak.

1. korcsoportban Mészáros Réka 1. helyezést ért el
2. korcsoportban Tihanyi Janka 10. helyezést ért el

Gudmon Olivér, Maróti Bence és Tandari Petra a mezőny második felében végeztek.

Maróti Bence a beküldött pályamunkájáért különdíjat kapott.

Felkészítőjük: Vargáné Mészáros Ildikó

A Szóvarázs területi fordulója
2015. április 20., hétfő

2015. április 17-én 16. alkalommal látta vendégül iskolánk a prózát szerető tanulókat. 16. alkalommal kaptak lehetőséget a diákok, hogy elénk varázsolják az írók által megfogalmazott történeteket, karaktereket, élethelyzeteket.
Csorvási Kata előadóművész, a Lyra együttes alapítója; Anda Péter tanár úr, a halasi színjátszó kör tagja; Pertics Orsolya tanár a Martonosi Pál Városi Könyvtárból döntött a helyezésekről.

Eredmények:

5-6.o.:
I. Szabó Gergő – KRK Szilády Áron Gimnáziuma (felkészítő tanára Kisföldi Melinda)
II. Kubus Írisz – Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola
III. Ritter Rafael – Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola (felkészítő tanáruk Maglódiné Gärtner Mária).

7-8.o.:
I. Rácz Hunor Máté – Szent József Katolikus Általános Iskola (felkészítő tanára Tyavoda Julianna)
II. Albert Anna – Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola (felkészítő tanára Maglódiné Gärtner Mária)
III. Tóbiás Anna – KRK Szilády Áron Gimnáziuma (felkészítő tanára Lázár Erika).

Gratulálunk!

Szóvarázs – iskolai forduló
2015. április 20., hétfő

2015. április 15-én került sor a Szóvarázs iskolai fordulójára. Tíz tanuló vállalta a felkészülést a tanév talán legnehezebb magyarversenyére.
Az életkornak, személyiségnek, érdeklődésnek megfelelő prózai szöveg kiválasztását követte a szövegtanulás.
A szöveg biztos tudása után következett a megszólaltatása, a kifejező előadásmód.
Csorba Zsuzsanna drámapedagógus, Feketéné Pősz Anett fejlesztő pedagógus és Gömzsik Péterné magyarszakos nevelő döntött a helyezésekről.

Eredmények:

5-6.o. :
I. Kubus Írisz 5.a
II. Ritter Rafael 5.a (felkészítő tanáruk: Maglódiné Gärtner Mária)
III. Berta Viktória 6.b (felkészítő tanára: Kinsztlerné Lázár Erzsébet).

7-8.o.:
I. Albert Anna 7.a
II. Tihanyi Janka 7.a (felkészítő tanáruk: Maglódiné Gärtner Mária)
III. Müller Leila 8.b (felkészítő tanára: Kinsztlerné Lázár Erzsébet).

Gratulálunk!

Fit-Kid országos
2015. április 13., hétfő

2015. április 11-én került megrendezésre a Fit-Kid II. osztály csoportos és a Fit-Kid I. osztály egyéni országos verseny Csongrádon.
A nagy csapatok kategóriájában pedig a Modern Times csapat (Tóth Fanni, Tóth Lili) a 3. helyezést hozhatta el.
Délután az egyéni gyakorlatokkal léptek színpadra a csajok, ahol egy nagyon erős mezőnyben mérettették meg magukat.
Hirsch Lili a 7. helyet szerezte meg.

Gratulálunk!

Az év első versenye
2015. április 13., hétfő

2015. március 28-án került megrendezésre Kiskunlacházán az év első versenye, ahol a Dance kategóriában versenyző növendékeink mérettették meg magukat.

Gratulálunk a helyezetteknek!

Figura Dorka: I. korcsoport 10. hely., 5. hely.
Boda Viktória: II.korcsoport 4. hely.
Puskás Patrícia: II. korcsoport 6. hely.
Szekeres Dorina: II. korcsoport 10. hely,
Döme Vanessza: III. korcsoport 7. hely.
Stír Nikol: III. korcsoport, 10. hely.
Jáger Tekla: IV. korcsoport, 6. hely.
Tóth Fanni: VI. korcsoport, 3. hely.

SAKK – egyéni diákolimpiai 4. hely
2015. április 9., csütörtök

A tavaszi szünet elején Miskolcon jártam az edzőmmel, Nagy János tanár úrral. A verseny 2 napos volt. Pénteken 6, szombaton pedig 3 mérkőzést játszottam. A 9 partiból 6-ot nyertem és 1 meccs döntetlenre végződött. Az így szerzett 6,5 pontom a 4. helyre volt elég. Nagyon jól éreztem magam, és ami még örömmel tölt el az, hogy az 1. helyen végzett sakkozót nekem sikerült megvernem.

Tapodi Norman 6.b

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support