Kosaraztunk
2014. május 23., péntek

Tavalyhoz hasonlóan idén is pattogtattunk a Szilády-gimnázium hagyományos Streetball Gáláján. Egy évvel ezelőtt még csak tanulgattuk a műfaj alapjait, most azonban már az esélyesek között tartottak számon bennünket. Ennek megfelelően mindkét csapatunk kiválóan menetelt a csoportmérkőzések folyamán, így simán jutottunk be a legjobb négy közé.
Itt aztán igazi “profi” gárdákkal mérkőztünk és mindkét esetben alulmaradtunk a fináléba jutásért. Így sajnos, a két fazekasos csapat, PUB I. és PUB II. néven egymás ellen mérkőzött a korcsoport harmadik helyéért. A 12 perces, nagyon izgalmas párharcban végül egyetlen egy pont döntött.
Ez azt jelentette, hogy a rangos, országos szintű, több száz nevezőt vonzó Streetball Gálán egy harmadik és egy negyedik hellyel gazdagodtunk.
Minden elismerést megérdemelnek a srácok!
A két csapat tagjai:
Jenovai Roland, Fenyvesi Ádám, Szekszárdi Roland, Koczka Gergő, Döbrentei Tamás, Szlávik Armand és Laskovics Marcell.

Fit-Kid Dance országos bajnokság
2014. május 19., hétfő

2014. május 17-én Székesfehérváron rendezték meg a Fit-Kid Dance országos bajnokságot.

Eredmények:
II/A. korcsoportban 5. helyezést ért el Boda Viktória
II/B korcsoportban 8. lett Stir Nikol és Döme Vanessa
V. korcsoportban 5. helyen végzett Tóth Fanni
VI. korcsoportban az előkelő 1. helyen végzett Tóth Lili

Nagyon jól versenyeztek még: Vígh Viktória, Kádár Laura és Jáger Tekla.
Gratulálunk!

Erdély gyöngyszemei gyerekszemmel
2014. május 19., hétfő

Iskolánk 2013 februárjában pályázott a Bethlen Gábor Közalapítvány által meghirdetett Határtalanul elnevezésű erdélyi kirándulásra. A nyár elején derült ki, hogy nyertünk a tanáraink által kidolgozott programtervvel. A megvalósításra 2014. május 6-tól 10-ig került sor. Utunk során eljutottunk Székelyföld szívébe, a Gyergyói-medencében elhelyezkedő Gyergyóújfaluba. A vendéglátó családok nagy szeretettel fogadtak: finom ételekkel kínáltak, kényelmes szállást biztosítottak számunkra. Ezt követően innen indultunk nap mint nap újabb települések megismerésére, a táj bebarangolására. Lenyűgöző látványt nyújtottak a hatalmas hegyek- a Gyergyói- és a Görgényi- havasok völgyei, kanyargós magaslatai, erdőségei. Hargita hegyét látva beleképzeltük magunkat Tamási Áron regényhősének, Ábelnek helyzetébe. Útvonalunk fontosabb állomásai: Nagyszalonta, Parajd, Gyergyóújfalu, Székelyudvarhely, Korond, Súgó- barlang, Gyergyószentmiklós, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Szent Anna-tó, Mohos -tőzegláp, Mádéfalva, Lázár kastély,
Marosvásárhely, Kolozsvár, Király-hágó.
Kirándulásunk talán egyik legemlékezetesebb programja volt a helyi iskolában tett látogatásunk. Ott találkozhattunk azokkal a diákokkal, akiknek már korábban bemutatkozó levelet írtunk. Az esti táncházban már együtt táncoltunk és énekeltünk kortársainkkal. Megéreztük, hogy milyen öröm forrása az élő zene, a ritmus, a mozgás. Új barátságok születtek.
Sokat kaptunk az öt nap során: élményeket, közösen megélt pillanatokat, új ízeket, új nyelvi megszólalásokat.
Mindenkinek ajánljuk a Kárpát-medence minél alaposabb megismerését.

a 7. évfolyam diákjai

Diáktárlat
2014. május 18., vasárnap

Diáktárlattal várja a közönséget a Fazekas Mihály Általános Iskola a Közösségek Házában. Az intézmény idei tematikus kiállítása az India művészete gyermekszemmel címet kapta.

A közönséget Nagy Czirok Lászlóné igazgató köszöntötte.
Elmondta, immár 14. alkalommal rendezték meg Diáktárlatukat, az évek során a képzelet szárnyán bejárták a világot. Az India művészete gyermekszemmel című kiállításuk csodálatos távoli kultúrát idéz meg.
-Itt élek, de természetesen hiányzik a hazám. Köszönöm a Fazekas-iskola rendezvényét, mellyel kicsit visszamehetek Indiába – mondta a megnyitón Sudha Kandavelu.
Jakabfi Márta felkészítő tanár és az intézményvezető képzőművészeti alkotásokkal díszített pólókat adtak át a közreműködő gyerekeknek és pedagógusaiknak.
A programot a Színe-Lángja Színjátszó Csoport A rejtett álom című előadása színesítette Mészárosné Farkas Mária tanárnő rendezésében.
Az Indiában, hol éjjel a vadak… című dalt az iskola kamarakórusa adta elő Vörös Mária tanárnő vezetésével.

Lovas siker
2014. május 15., csütörtök

Darányi Ervin 8.a oztályos tanulónk 2014.május 11-én a Kiskunhalasi Lovasbandérium által szervezett Póni OB-n szerepelt.

A következő versenyszámokban indult:
-díjlovagló ügetés
-díjlovagló vágta

Az ügetést Windy nevű lóval, a vágtát Woody nevű lóval hajtotta végre és mindkét versenyszámban első helyezést ért el. Értékelésnél szempont volt mind a ló, mind a lovas megjelenése. Az akadálypályán való ügyességen kívül figyelembe vették még a ló és lovas közti összhangot is.
Gratulálunk!

Rácz Zsolt megyei fizika verseny
2014. május 15., csütörtök

Tihanyi Kata és László Dorina Nagykőrösön versenyzett fizikából. Dorina 5. lett a 65 fős mezőnyben, Kata pedig 2.
Kata az Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóját megnyerte, s továbbjutott az országos döntőre. A háromnapos verseny Győrben lesz május 23-25. napokon. Szurkoljunk ott is a jó eredményért, s gratulálunk az eddig elért eredményekhez.

Bókay Árpád Országos Biológiaverseny
2014. május 5., hétfő

2014. április 25-én, Budapesten szervezték meg a Bókay Árpád Országos Biológiaverseny döntőjét. Iskolánkat Gudmon Olivér 6. a, Tihanyi Janka 6. a, Simon-Jójárt Krisztina 8. a és Tihanyi Kata 8. b osztályos tanuló képviselte.

A versenyen elért eredmények:
I. korcsoport: Tihanyi Janka 5. helyezés
II. korcsoport: Tihanyi Kata 3. helyezés
Felkészítő tanáruk: Vargáné Mészáros Ildikó

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support