Fit Kid Országos bajnokság
2014. április 28., hétfő

2014. április 27-én Cegléden rendezték meg a Fit Kid Országos bajnokságot. A résztvevő 250 versenyző közül iskolánk tanulói ügyesen szerepetek. A II. korcsoportban 6. helyen végzett Szakál Maya, az V. korcsoportban 2. helyezést ért el Tassi Nelli.

Szépen versenyeztek még: Lintner Adrienn, Kossik Kitti és Földi Cintia.

Szünet előtti lazítás
2014. április 23., szerda

2014. április 15-én délután a rajzteremben sokan gyűltünk össze, hogy együtt készülhessünk a húsvét ünnepére. Házias nagylányaink finom szendvicseket és kókuszgolyót készítettek ügyeskedésben elfáradó társaiknak. Rengeteg szép munka készült, minden résztvevő teljes odaadással színezett, ragasztott, csomózott. Ettünk, ittunk, énekeltünk, vidám hangulatban köszöntünk el egymástól.

Netti és Brigi néni

Korszerű technológiák alkalmazása műszaki és gondolati modellépítés során
2014. április 21., hétfő

NTP-MTI-13 kódjelű Pályázati Felhívásra benyújtott, NTP-MTI-13-0042 pályázati azonosítószámú, Korszerű technológiák alkalmazása műszaki és gondolati modellépítés során. (A közlekedés) címen benyújtott pályázatunk támogatást kapott a Nemzeti Tehetség Programtól.

Tehetséggondozó program célja:
A program célja, hogy a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolában folyó, elsősorban művészeti és sport területén végzett tehetséggondozó és fejlesztő munkát a természettudományos területtel egészítse ki. 30 órás tehetséggondozó műhely programjának kidolgozásával új tehetőséget biztosítani a műszaki ismeretek iránt érdeklődő tanulóknak. A program kiemelten hangsúlyozza a matematika és természettudományok fontosságát, ezen keresztül cél az is, hogy a gyermekek, szülők és más partnerek figyelmét e területre irányítsa.
Hátrányos helyzetű tanulóknak új természettudományos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítsanak el és eredményeiket bemutassák nemzetközi és helyi közösség előtt is.
Cél, hogy a megvalósításhoz (modellépítés) szükséges elméleti előkészítést biztosítsa pedagógusok és diákok számára, ugyanakkor biztosítsa a szükséges kis értékű tárgyi feltételek, eszközök beszerzését is.
Pedagógusok módszertani és szakmai ismeretei bővüljenek, különböző tárgyakat tanító pedagógusok együttműködésével történjen meg további tehetséggondozó munka megalapozása.
Korábban kidolgozott 60 órás tehetséggondozó programunkat jelentős érdeklődés kísérte azokat több intézmény is adaptálta. A korábbi kidolgozott témáink mellé, – korszerű és takarékos energetikai rendszerek, lakás energiatakarékos felépítése, szabályozás és vezérlés a robottechnika alapjai – új témakörrel a „korszerű közlekedési rendszerekkel” egészítenénk ki. Célunk, hogy a kidolgozott program iránt is felkeltve az érdeklődést, aktív tehetségpontként tovább segítsük más intézmények ilyen irányú munkáját.

Az összeállított programmal kiemelt célunk a következő komplex természettudományos kompetenciák fejlesztése: (A tehetséggondozó program óraszáma : 30 óra)
Fizikai ismeretek: elektronikai, mechanikai, mozgásváltozás közlekedés fizikája
Biológiai ismeretek: emberi mozgás, koordináció, érzékelés szerepe a közlekedésben. A közlekedés ergonómiája.
Programozási és algoritmizálási ismeretek
Technikai ismeretek: szabályozás, vezérlés, és irányítástechnikai alapismeretek, érzékelők szerepe, közlekedési eszközökben és a közlekedésirányításban, modern közlekedés szervezésére és irányítására szolgáló eszközök működésének modellezése
Műszaki formatervezés, esztétika és technika, funkcionalitás és forma, működés és célszerűség
Anyagismeret, eszközismeret
Matematikai és logikai kompetencia: arány, méret, mértékegységek, alaprajzok területe kerület, sorozatok, valószínűség, függvények. Mérések, méretezések a műszaki termékek kivitelezése során. A modell elkészítéséhez szükséges alapvető számítások, mérések, méretarány, a tervezéséhez szükséges számítások, út és mozgás, sebesség stb. kapcsolatos számítások. Egyszerű elektronikai alapösszefüggések kiszámítása a modell működésével kapcsolatosan.

Szóvarázs
2014. április 14., hétfő

„Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal úgy, mint azzal, ha őt műveiben megösmerik: ez a legnagyobb jutalma.”
(Mikszáth Kálmán)

Éppen a költészet napján, április 11-én rendezte meg a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola területi prózamondó-versenyét, a Szóvarázst. Tizenegy kiskunhalasi és Halas környéki felsős diák mérte össze előadói képességeit, és a következő eredmény született:

5-6. évfolyam:
I. Kenéz Márkó, Felsővárosi Általános Iskola (felkészítője: Hegyes Emőke)
II. Farkas Veronika, Soltvadkert, Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola (felkészítője: Gurzó Lászlóné)
III. Berta Viktória, Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola (felkészítője: Kinsztlerné Lázár Erzsébet)

7-8. évfolyam:
I. Mihók Petra, Soltvadkert, Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola (felkészítője: Nyúlné Forgó Mária)
II. Hunyadi Viktória, Bibó István Gimnázium(felkészítője: Palásti Károly)
III. Szatmári Dana, Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola (felkészítője: Mészárosné Farkas Mária)

Mindannyiuknak szívből gratulálunk!
A Szóvarázs az NTP-TM-13-0046 “Akkor értjük meg a művészt, ha művészek vagyunk.” pályázat keretében valósult meg.

Tehetségkutató Természettudományi Diákkonferencia
2014. április 9., szerda

A Kertvárosi Általános Iskola 2014. április 8-án harmadik alkalommal rendezte meg a Tehetségkutató Természettudományi Diákkonferenciát. A diákkonferencia célja a természettudományok népszerűsítése a tanulók körében, lehetőséget adva a tudományos kutatást végző diákoknak, hogy beszámoljanak projektjükről, eredményeikről. Azoknak a 3-8. osztályos diákoknak, maximum 3 fős diákcsoportoknak a jelentkezését várták, akik természettudományi témakörben végzett kutatásukat 5-10 percben szívesen bemutatnák.

A projekt témája lehet kísérleteken alapuló elemzés, elkészített eszköz bemutatása, egy érdekes probléma kifejtése, gyűjtött adatok feldolgozása, tudományos témakörben végzett önálló kutatás. A konferenciára korábban még be nem mutatott pályaművekkel lehetett nevezni. A program célja nem a versengés, hanem egymás munkájának megismerése, a természettudományok népszerűsítése volt. A projektek valódi értékét nem a megtanult szöveg előadása, hanem a háttérben végzett kutatómunka adja. A zsűri döntése alapján a legjobb bemutatók különdíjat kaptak.

Iskolánkat képviselő tanulók, és a kutatási témájuk a következők voltak:
Faddi Stella (7. osztály): A természet illuzionistái. (biológia)
Csapi Piroska, Simon-Jójárt Krisztina, László Dorina (8. osztály): Betolakodók (biológia)
Felkészítő tanáruk Vargáné Mészáros Ildikó volt.
Barna Szabolcs (7. osztály): BlueMotion a Volkswagen innovatív fogyasztáscsökkentő technológiája (technika, műszaki tudományok)
Felkészítő tanár: Kárász Péter
Barna Szabolcs a zsűri különdíjában részesült, mint a legmeggyőzőbb pályamű előadója.

Gratulálunk!

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support