Karácsonyi készülődés
2012. december 20., csütörtök

December 17-én egy kellemes, mézeskalács illatú délutánt töltöttünk el, tanárok és gyerekek együtt. Sallay Bea néni segítségével mézeskalácsok sültek a sütőben. A gyerekek karácsonyi díszeket, kedves ajándékokat készíthettek szeretteiknek. A jó hangulatot az új tagokkal kibővült Kompeteachers együttes biztosította, akik kellemes karácsonyi dalokkal színesítették a hangulatot. (Tagjai: Csányi Andrea, Feketéné Pősz Anett, Jakabfi Márta, Kárász Péter, Királyné Bálint Karolina, Lekrinszki Norbert, Sallay Beáta, Vargáné Mészáros Ildikó, Vincze György).
Köszönjük mindenkinek, aki részvételével hozzájárult a délután sikeréhez!
Békés, boldog ünnepeket kívánunk!
Laczkó Brigitta és Feketéné Pősz Anett

Christmas Party
2012. december 20., csütörtök

December 19-én kiváló hangulatú Christmas Partyn vehettek részt iskolánk „angolos” diákjai. A szokásos karácsonyi dalok eléneklése után a gyerekek egy része társasjátékokban mérte össze tudását, míg a többiek a másik helyiségben táncoltak és buliztak. Na persze, hogy a kedvenc a Gangnam Style volt!
Ígérjük jövőre Veletek ugyanígy, ugyanitt!
Csányi Andrea, Királyné Bálint Karolina

Óvodások látogatása
2012. december 19., szerda

Karácsonyváró foglalkozáson látták vendégül a 2.b osztályos tanulók december 17-én a Bajza utcai óvodásokat. Beszélgettek a közelgő ünnepről, meséltek, verseltek, énekeltek, játszottak, majd kölcsönösen megajándékozták egymást.

Ritter Rafael sikere
2012. december 18., kedd

A kiskunhalasi Ritter Rafael írása a közel 1800 pályamű közül került be a 30 legjobb mese közé a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nagy mese pályázatán. A Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola 3. osztályos tanulójának Kuka Sára című meséje elhangzik majd a Magyar Rádióban. A program díjátadó rendezvényét a Magyar Rádió Márványtermében az elmúlt szombaton tartották, ahol a nyertes műveket is felolvasták. A Nagy mese pályázatot szeptember 8-án, a közmédia napján hirdette meg az MTVA 6-10 és 10-16 év közötti fiataloknak, akik ötperces mesékkel nevezhettek. A kiírásra összesen 1769 érvényes mű érkezett, 1558 Magyarországról és 211 a határon túlról. A beérkezett pályaműveket egy “meseszakmai” zsűri bírálta el. Az ítészek között Tasnádi István író, Horváth Gergely, a Petőfi Rádió műsorvezetője, Markovits Ferenc, a Kossuth Rádió programszerkesztője, Hermann Flóra, az Időfutár című hangjáték főszereplője, Péterfy Bori énekesnő, Vizi Mária rendező és Szokolai Brigitta dramaturg foglalt helyet. A legtöbb pályaművet beküldő magyarországi iskola díját a kiskunfélegyházi Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény nyerte. A beérkezett pályázatokra az interneten is lehetett szavazni, így a közönség is kiválaszthatta kedvencét. A halasi Ritter Rafael meséje több mint 35 ezer szavazatot kapott, de ez nem volt elegendő a közönségdíj elnyeréséhez. Ugyanakkor a szakmai zsűri a beérkezett 2000 mese közül a legjobb 30 közé választotta be, az erről szóló elismerő oklevelet múlt szombaton vette át a Magyar Rádió Márványtermében rendezett díjátadó ünnepségen. Hamarosan a Kossuth Rádió Esti mese című műsorában hangzik majd fel Rafael Kuka Sára című meséje.

XVIII. Öcsi bácsi – Kupa
2012. december 17., hétfő

2012. december 14-én pénteken Kalocsán rendezték meg a XVIII. Öcsi bácsi – Kupa elnevezésű tornaversenyt.

Az eredmények a következők.
I-II-kcs. “A” kategória:
Csapatban
1. a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola „A”csapata (Kopasz Bence, Németh Dominik)
2. a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola “B” csapata (Urbán Dominik, Vígh Gábor)
Egyéniben
1. Németh Dominik
2. Kopasz Bence

III-IV. kcs. “A” kategória:
Csapatban
1. a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola “B” csapata (Süveges Csanád, Szalai Ádám, Kádár Leander)
3. a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola “A” csapata (Süveges Csaba, László Dénes, Gyóni Tamás)
4. a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola “C” csapata (Kádár Zalán, Masa Bence)
Egyéniben
1. Szalai Ádám
3. Kádár Leander
Gratulálunk!

Családi sportnap
2012. december 17., hétfő

2012. december 15-én tartottuk a már hagyományosnak mondható Családi sportnapot. Több sportágban is kipróbálhatták magukat a résztvevők.

A következő eredmények születtek:

Asztalitenisz:
1. Papp Barnabás
2. Péter-Szabó Marcell
3. Magyar Petra
4. Ruzsa Katalin
5. Kutasi Ferenc, Kocsis Márk
6. Papp Attila
Felnőtt: 1. Mátyás János

Kosárlabda:
1. Nagy-Kálozi Gergő
2. Szalai Ádám
3. Majer Tamás

Sport-teszt:
1. Fodor Kata, Maglódi Krisztina
2. Tassi Nelli
3. Péter-Szabó Marcell
4. Font Miklós, Nagy Norbert, Kolompár Gábor
5. Király Kata, Király Anna, Kelle Enikő

Sorverseny:
1. Crazy Children
2. Fekete Párduc
3. 3 mérföldes csizma
4. Vackor
5. Sárgarépa
6. 2.b
7. Csipetcsapat, Smile
8. Kengyelfutó
9. 4.a

Bolyai Anyanyelvi Verseny
2012. december 16., vasárnap

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

Az elmúlt évekhez hasonlóan ebben a tanévben is vállalkoztak diákjaink, hogy felkészülnek és megmérettetnek a Bolyai Anyanyelvi Versenyen. A körzeti fordulóra 2012. november 9-én a Szilády gimnáziumban került sor. Minden csapatunk kiválóan helytállt, de közülük is a legeredményesebb az 5. évfolyam Nyelvelők csapata (Szőnyi Borbála, Hevesi Lívia, Nagy Regina és Takács Nikolett), akik a körzeti versenyen a 67 induló közül elsők lettek, majd Tatán december 8-án, az országos versenyen 7. helyezést értek el. Felkészítőjük Vörös Mária tanárnő.

További eredmények:
42 induló 4. osztályos csapat közül a legeredményesebb halasi csapat lett a 9. helyen végzett Bölcs Baglyok (Fekete Ádám, Király Kata, Paczolay Petra és Túri Milán 4.a osztályosok). 12.-ek lettek az Észforgók (Barna Dzsenifer, Masa Domonkos, Pakai Fanni és Rózsa Péter 4.a osztály). Felkészítőjük: Zsoldosné Papp Judit.
45 induló 7. osztályos csapat közül 8. lett a Metaforák (Fodor Kata, Tihanyi Kata, Szécsényi Eszter és Kazinczi Rita 7.b osztályosok), 26. helyezést értek el a Fekete gyémántok (Döbrentei Tamás, Laskovics Marcell, Varga Árpád és Fehér Ádám 7.b osztályosok). Felkészítőjük: Maglódiné Gärtner Mária.
Gratulálunk a csapatoknak!

Pályázati felhívás
2012. december 16., vasárnap

Iskolánk pályázatot hirdet. Intézményünk házirendjének leglényegesebb pontjait kellene gyerek nyelvre lefordítani, és akár ábrákkal, képekkel kiegészíteni.
Egyedül, de akár 2-3 fős csoportokban is indulhattok. Az iskola honlapján (www.fazekasiskola.hu) megtalálhatjátok az eredeti házirendet.
A beadott műveket értékeljük és a legjobbat jutalmazzuk!

Internetes angol nyelvi verseny
2012. december 12., szerda

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola 2012. november 29-én rendezte meg a már hagyományossá váló internetes nyelvi versenyét nyolcadikos diákoknak. Az első három tanulót és felkészítő tanáraikat december 21-én az iskola a karácsonyi műsora keretén belül szeretné megjutalmazni.
A fazekasból Horváth Patrik 8.c osztályos tanuló 2. helyezést ért el, így ő mindenképp részt vehet ezen a rendezvényen.
További eredmények:
5. hely: Gazdag Gábor 8.c
8. hely: Nagy Noel 8.c
9. hely: Varga Tímea 8.c
10. hely: Gergely Máté 8.c
Gratulálunk!

Alsós mesemondó verseny
2012. december 12., szerda

November 28-án rendeztük az alsó tagozatosok mesemondó versenyét. Sokan vállalták a megmérettetést és igazán hangulatos délutánnal ajándékozták meg a közönséget. Szebbnél szebb előadásokkal röpítették a mesék birodalmába hallgatóságukat. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, melynek tagjai Móczár Istvánné, Ladányi Sándorné és Vörös Mária voltak.
Az 1-2. évfolyam legeredményesebb versenyzői:
1. Rádi Hanna Kata 1.b
2. Fésüs Adél Lea 1.a
3. Patai Nóra 2.b
A 3-4. osztályosok között:
1. Tóth Anna 4.b
2. Ritter Raffael 3.a
3. Király Kata 4.a
Különdíjasok lettek Szőnyi Borbála 2.a és Vígh Viktória 3.b osztályos tanulók.
A helyezettek iskolánk nyugdíjas tanítónője, Móczár Istvánné jóvoltából szép jutalomkönyveket kaptak.
A zsűri döntése alapján a Martonosi Pál Városi Könyvtárban megrendezett területi mesemondó versenyen december 10-én Tóth Anna képviselhette iskolánkat. Színvonalas előadásával ott is megszerezte az első helyezést, így továbbjutott a megyei fordulóra, melyet februárban rendeznek meg. Gratulálunk!

A manga rajzverseny eredményhirdetése
2012. december 10., hétfő

Az alkotásokat a diákok zsűrije értékelte. A következő helyezések születtek:

Alsó tagozat:
1. Fekete Ádám 4.a
2. Kolompár Klaudia 4.a
3. Paczolay Petra 4.a
4. Tóth Anna 4.b
5. Mészáros Réka 4.b

Felső tagozat:
1. Lami Nóra 8.a
2. Malik Dávid 7.a
3. Zsankó Ramóna 5.a
4. Szili Nóra 8.a
5. Csomor Beáta 6.a

Helytörténeti verseny
2012. december 3., hétfő

A hagyományoknak megfelelően november 30-án helytörténeti versenyt rendezett az Alsóvárosi Katolikus Iskola 7-8. osztályos tanulóknak, ahol a város öt általános iskolája és két gimnáziumi csapata vett részt. A verseny témája idén: Kiskunhalas a századfordulón. A csapatok játékos feladatokon keresztül adtak számot tudásukról. Előzetes feladatként korabeli képeslapot kellett készíteniük.
A verseny eredménye:
1. Bibó István Gimnázium
2. Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola
3. Szilády Áron Református Gimnázium
A csapat tagjai: Fodor Kata, Kazinczi Rita, Laskovics Marcell, Döbrentei Tamás 7.b osztályos tanulók.
Gratulálunk!

Nagy Mese pályázat
2012. december 3., hétfő

Közel 2000 mese közül Ritter Rafael 3.a osztályos tanulónk pályamunkája is bejutott a legjobb 77 mese közé a Nagy Mese pályázaton. Iskolánk tanulójára a www.nagymese.hu oldalon lehet szavazni.
A beérkezett közel 2000 pályamű közül 77 darab arra érdemes mese került fel a www.nagymese.hu honlapra. Az ott bemutatott pályaművek közül a közönség döntése alapján kerülnek ki azok az alkotások, amelyek a december 15-re tervezett Nagy Mese Gálán részt vesznek. Amikor a húsz legjobb mesét író gyerek fogja meséjét előadni, és a zsűri dönt a díjakról.

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support