Sakkosok – Kecskeméten versenyeztünk
2011. november 29., kedd

November 26-án iskolánk öt sakkos tanulója egy olyan sakkversenyen vett részt, ahol az indulók száma meghaladta a százat. Valamennyi szomszéd megye képviseltette magát, de érkeztek vendégek Szerbiából, sőt Angliából is. Király Kata (3.a) és Szuromi Vajk (1.b) bronzérmesek lettek. Vajk csoportja 32!! indulóból állt. Szép eredményt ért el a Vajkkal azonos kategóriában induló Vorák Patrik (3.b) is – élete második versenyén az okleveles 5. helyen végzett.

Helytörténeti siker
2011. november 28., hétfő

A Szent József Általános Iskola az idén is megrendezte a már hagyománnyá váló „ Meglelni hont a hazában” című helytörténeti vetélkedőt. Az idén a halasi népi humor volt a téma, és ennek köszönhetően minden résztvevő csapat nagyon jól érezte magát. A Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola csapata holtversenyben az első helyen végzett. A csapat tagjai: Csehó Kovács Nikolett, Fodor Kata, Kazinczi Rita és Laskovics Marcell. A győztes csapat könyvjutalomban részesült. Gratulálunk!

Felsős mesemondó verseny
2011. november 24., csütörtök

November 23-án tartották iskolánkban a felsős mesemondó versenyt. Jó hangulatban telt a délután és igényes előadásokat hallhatott minden résztvevő, néző és a zsűri is. Eredmények: 5-6. évf.: 1. Gusztos Enid (6.b) 2.: Horváth Lilla (6.b) 3.: Tóth Enikő (5.a) 7-8. évf.: megosztott első hely született Polyákovics Beatrix (8.c) és Flaisz Vanda (8.b) között. Gratulálunk!

Manga rajzpályázat eredmények
2011. november 22., kedd

3-4. osztály: 1. hely: Ujfaludy Sára és Tihanyi Janka 2. hely: Mátyás Tamara és Babenyecz Nikolett 3. hely: Tóth Anna
5-6. osztály: 1. hely: Malik Dávid és Mészáros Dorottya 2. hely: Horváth Lilla és Paczolay Nóra 3. hely: Rébék Cintia
7-8. osztály: 1. hely: Lami Nóra és Vajda Vivien 2. hely: Vicz Vivien és Franczia Kitti 3. hely: Fodor Tünde, Daday Zita, Kispéter Dorina, Temesvári Richárd

Úszás
2011. november 21., hétfő

Varga Kata Hódmezővásárhelyen versenyzett november 19-én, szombaton és vasárnap.
100m gyorsban és 200m gyorsban 50m háton 4. helyezett lett.
Rátkai Anna 200m pillangóúszásban 5 helyezést ért el.
Gratulálunk nekik!

Tenisz
2011. november 14., hétfő

Gudmon Olivér Budapesten 2. helyezett lett (14 versenyző között) a Match Point országos teniszkupán. 3. lett korcsoportjában ugyanitt, a nyílt zöldpálya versenyen. Másnap szintén 3. lett Budapesten a Park Kupán.
Gratulálunk neki!

“Aranyos” atlétáink!
2011. november 3., csütörtök

Október utolsó hétvégéjén a fővárosban, a TF-en rendezték az országos utánpótlás terematlétikai csapatbajnokságot. Az 54 résztvevő egyesület és intézmény között városunkat a helyi iskolák legjobbjaiból összeállított “válogatott” képviselte. Az előzetes felmérések, versenyek alapján a 6-6 fős fiú és lány csapatban 3-3 fazekasos diák is helyet követelt magának. A nyolc különleges, rengeteg gyakorlást igénylő versenyszámban kiválóan teljesítettek diákjaink. Süveges Csaba, Pap Jonatán, Földi Alex, Horváth Lilla, Szabó Luca és Fodor Kata a halasi válogatott tagjaként aranyérmet vehetett át.
Gratulálunk!

Bólyai matematika csapatverseny megyei díjazottjai
2011. november 3., csütörtök

Október 27-én került sor Kecskeméten a Bólyai matematika csapatverseny megyei fordulójának eredményhírdetésére. Iskolánk 13 csapattal vett részt a versenyen. Az eredményhírdetésre a megye első hat legeredményesebb csapatát hívják meg minden évfolyamról. Az idei tanévben két csapatunk is részt vehetett a rendezvényen. Az ötödik évfolyam Ravaszdik elnevezésű csapata – Faddi Stella, Bokor Ákos, László Máté, Vincze Milán – 4. helyezett lett (felkészítő: Karsai Zsuzsanna), míg a hatodik évfolyam Négyesfogat csapata – Szabó Luca, Horváth Lilla, Endre Klaudia, Tihanyi Kata – 6. helyezést ért el (felkészítő: Tihanyiné Gerencsér Ágnes). Gratulálunk az elért eredményekhez!

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support