Cikk archívum – 2020. március

ZöldOkos Kupa
2020. március 26., csütörtök

Ismét bejutott a Fazekas a Zöldokos kupa megyei elődöntőjébe!

A ZöldOkos Kupa a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódó Kárpát-medencei verseny. A többfordulós tudáspróbán felső tagozatos (5-8. osztályos) hazai és határon túli magyar diákok indulhatnak. Az online fordulók kérdései szorosan kapcsolódnak a 2020-as Fenntarthatósági Témahét témáihoz: az energiatakarékossághoz, a klímaváltozáshoz és az egészségneveléshez.
Ebben a tanévben iskolánk több csapattal is nevezett a versenyre! Diákjaink eredményesen szerepeltek az első három internetes fordulón, így összesen 3 csapatunk is tovább jutott a megyei elődöntőbe!
A megyei elődöntőt a kialakult járványhelyzet miatt online rendezik meg, a csapatok március 27-én pénteken, 14-15 óra között tölthetik ki interneten keresztül a feladatokat.

Továbbjutó csapataink:
Sivatagi kaktusz csapat, tagjai: Lakos Larisza, Adroján Imre Alex és Füle Zoltán
Turtles csapat, tagjai: Sztanik Kíra, Kovács Anna és Tislér Anna
És a Balotaszállási Tagintézményünkből az Ökológusok csapata, tagjai: Jójárt Jázmin, Szűcs Anasztázia és Vörös Sára

Gratulálunk nekik és további eredményes versenyzést kívánunk!

Kréta tanulói belépés
2020. március 18., szerda

Kedves Tanulóink!
A Kréta tanulói felületére a
https://klik027804001.e-kreta.hu/
címen tudtok belépni.

Felhasználónév az oktatási azonosítótok, jelszó a születési dátumotok 2000-01-01 formátumban.

Üdvözlettel,
Sárosi Albert, rendszergazda

Távoktatás
2020. március 18., szerda

Tisztelt Szülők, Kedves Tanulóink!

A távoktatással kapcsolatos információk az iskola újonnan létrehozott oldalán érhetőek el.
Az új oldal elérhetősége a következő:
http://etanterem.fazekasiskola.hu/
Itt már megtalálhatók hasznos információk és a továbbiakban is erre az oldalra fognak felkerülni a távoktatással kapcsolatos anyagok.

Tisztelettel,
Sárosi Albert, rendszergazda

Étkezés
2020. március 16., hétfő

Tisztelt Szülők!

Akik bejelentették hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűként étkezési igényüket, azok március 18. szerdától 10:30-12:30 között saját ételhordóban vihetik el az ebédet a Kuruc vitézek terén levő főzőkonyhán hétfő-péntek között.
A koronavírus fertőzés továbbadásának visszaszorítása érdekében kötelező figyelembe venni az étel kiadását segítő kollégák utasításait!

Polgármesteri Hivatal

Tájékoztató
2020. március 16., hétfő

Tisztelt Szülők!
Kedves Tanulók!
Intézményünkben 2020. március 18-án indul a digitális munkarend.
Akiknek van otthon internet elérése, megfelelő eszköze azok elektronikus úton kapják a feladatokat és a tananyagot.
Számukra mindenképpen szükséges KRÉTA rendszer hozzáférés. Akinek még nincs, azonnal jelezze az osztályfőnökének. A feladatok eléréséhez és a digitális képzésben való részvételhez javasoljuk, hogy a tanulónak (és ha lehet a szülőnek is) gmail-es levelező címe legyen! Amennyiben újonnan készültek ezek, feltétlenül értesítsék róla a gyermekük osztályfőnökét!
A digitális tanulás technikai és módszertani támogatására elindítottunk egy új oldalt. A http://etanterem.fazekasiskola.hu címen folyamatosan frissítve találnak tájékoztatókat, segédleteket. Kérem, hogy rendszeresen figyeljék ezt az oldalt!
A tanulók feladataikat a KRÉTA felület „Házi feladat” funkciójában fogják megtalálni. Segédlet ezen oldalon található.
(Természetesen innen további weboldalakra vezetheti el őket a kijelölt feladat.) Minden alkalommal innen induljanak a feladatok megoldása során!
Kérem, hogy legyenek türelmesek, a rendszer elindítása időigényes, rendszeresen ellenőrizzék gyermeküknek kiosztott feladatokat! Olvassák el támogató oldalainkon található segédleteket! (http://etanterem.fazekasiskola.hu)
Az tájékoztatókat és a segédleteket folyamatosan frissítjük!
Azok a tanulók, akiknek nincs otthon megfelelő feltételük a digitális oktatás fogadásához, a feladatokat írásban kapják meg kinyomtatva. A feladatok péntekenként kerülnek kiszállításra. A kiszállításra került és megoldott feladatokat a borítékokban meg kell őrizni. A visszagyűjtésükre az iskola újranyitásakor kerül majd sor.
Zsanán és Balotaszálláson ezzel kapcsolatban figyeljék az intézmény bejáratánál kifüggesztett hirdetményeket.

Figyelem! Tájékoztatásunk folyamatosan frissül!
Köszönettel: Kárász Péter

Digitális munkarend
2020. március 15., vasárnap

Tisztelt Szülők!

A digitális munkarend szerda reggel kezdődik intézményünkben.
Hétfőn és kedden tanítás nélküli munkanap van az éves munkaterv szerint. (Eredetileg is így terveztük.)
Kérem, hogy szíveskedjenek figyelni itt a weblapon és a KRÉTA rendszerben megjelenő információkat.
Kérem, hogy akinek nincs KRÉTA elérése még jelentkezzen gyermeke osztályfőnökénél!
A digitális oktatás részleteiről, módjáról, eszközeiről részletes tájékoztatót kapnak.
A iskolában maradt holmik, felszerelések elvitelének rendje:
Március 16-án, hétfőn:
9:00 órától – 11:00 óráig 1-4. évfolyam tanulói
14:00 órától – 16:00 óráig 5-8. évfolyam tanulói
Akinek nem szükséges ne jöjjön be az iskolába! A belépés a portán való bejelentkezéssel lehetséges!

Köszönettel: Kárász Péter, intézményvezető

Oktatási munkarend 2020. március 16-tól
2020. március 14., szombat

Tisztelt Szülők!

Intézményünkben március 16-tól, a Kormány rendelkezéseinek megfelelően, tantermen kívüli digitális oktatási munkarend kerül bevezetésre.
Későbbiekben további tájékoztatást fogunk kiadni a részletekről.

Kárász Péter, intézményvezető

A koronavírus miatt elrendelt vészhelyzetről
2020. március 14., szombat

Tisztelt Szülők/Gondviselők!

A Kormány 40/2020. (III.11.) sz. Korm. rendeletével vészhelyzet kihirdetéséről rendelkezett. A foganatosított intézkedések érintik intézményünket is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket:
Jelenleg Magyarországon az Operatív Törzs tájékoztatása szerint egyelőre elkülönült, egyedi esetek vannak, így jelenleg is legfontosabb feladatunk a megelőzés, a járvány továbbterjedésének, a járványgócok kialakulásának megakadályozása.
Ahhoz, hogy ilyen típusú járványgócok hazai köznevelési intézményekben ne alakulhassanak ki, kiemelten felkérjük Önöket az alábbiak betartására:

A megelőzés első és legfontosabb lépése a személyi higiéniás szabályok betartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze – főleg kisgyerekek esetében – a rendszeres és kézmosószerrel negyven másodpercen keresztül történő, hatékony kézmosás. Ennek módjáról a hivatalos kormányzati tájékoztató oldalon elérhetővé tettek egy tájékoztató videót, amely elérhető itt.
Kérjük, hogy a videót mutassa be kiskorú gyermekének, és az azon található mozdulatokat is gyakorolják be közösen a kiskorú gyermekkel. (A gyakori és helyes kézmosás fontosságára az iskolákban is felhívjuk a figyelmet, ez azonban nem pótolhatja az otthoni szülői iránymutatást.)

Kérjük, hogy a fennálló helyzettel kapcsolatban csak megbízható és hiteles forrásokból szerezzen információkat.
Jelenleg Magyarország Kormánya hivatalos tájékoztató oldalt üzemeltet. („Koronavírus tájékoztató oldal”).

Amennyiben akár Önnél, akár kiskorú gyermekénél a koronavírusra utaló tüneteket tapasztalnak, akkor kérjük, hogy telefonon konzultáljanak háziorvosukkal, aki szükség esetén a mentők értesítéséről, és az ezt követő protokoll szerinti intézkedések megtételéről gondoskodni fog. Ezt követően kérjük, amennyiben ilyen eset előfordul, akkor értesítsék a köznevelési intézmény vezetőjét, vagy gyermekük osztályfőnökét is az eseményekről.

Amennyiben koronavírus fertőzés szempontjából kiemelt kockázatú területen jártak, esetleg bizonyítottan koronavírus fertőzéssel diagnosztizált személlyel kerültek kapcsolatba, kérjük, hogy minden esetben a tájékoztatóban foglaltak szerint eljárni szíveskedjenek, azaz:

  • konzultáljanak telefonon a háziorvosukkal,
  • a tünetek lappangási idejének megfelelő (14 nap) időtartamban lehetőleg otthonukat ne hagyják el,
  • amennyiben ezen időszak alatt tüneteket tapasztalnak, akkor szintén a háziorvosukat hívják telefonon, aki a fentiek szerinti eljárás megtételéről gondoskodni fog.

Kérem, hogy az iskolával kapcsolatos információkat innen kövessék nyomon.

Minden fontosabb eseményről részletesen tájékoztatni fogjuk Önöket!

Kárász Péter, intézményvezető

A koronavírussal kapcsolatos hatósági tájékoztatás
2020. március 11., szerda

A koronavírussal kapcsolatos hatósági tájékoztatás.

Nyílt nap leendő elsősöknek
2020. március 2., hétfő

Március 2-án nagy érdeklődés mellett rendeztük meg nyílt napunkat.
Köszönjük a résztvevő szülőknek és gyerekeknek az érdeklődést!
Várjuk őket szeretettel további programjainkra!

A beiratkozásról és a 0. szülői értekezletről kérjük, hogy figyeljük a weblapunkat!

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support