2026. szeptember 21–25. között iskolánkban az Aktív Közlekedés Hetét rendezzük meg.
A hét célja, hogy a tanulók játékos, mozgásos programokon keresztül ismerjék meg az aktív,
egészséges és környezettudatos közlekedés lehetőségeit.
A hét programjai
HÉTFŐ – Aktívan az iskolába!
A hetet az aktív érkezés programjával indítjuk. Arra biztatjuk tanulóinkat, hogy a hét folyamán lehetőség szerint gyalogosan, kerékpárral vagy rollerrel érkezzenek az iskolába.
A nap folyamán megismerkedünk az Aktív Közlekedés Hete programjaival és kihívásaival.
KEDD – Autómentes Nap – Városi programok
A keddi nap középpontjában az Autómentes Nap áll. Célunk, hogy a tanulók megtapasztalják: az iskolába vezető út autó nélkül is lehet biztonságos, egészséges és élvezetes.
SZERDA – Kerékpáros ügyességi nap
A tanulókat kerékpáros akadálypályával várjuk, ahol játékos ügyességi feladatokon keresztül próbálhatják ki kerékpáros tudásukat. Minél többen hozzanak magukkal kerékpárt vagy rollert!
CSÜTÖRTÖK – Flashmob
Csütörtökön közös aktív flashmobbal mozdítjuk meg az iskola közösségét. Egy rövid, közös mozgásprogrammal hívjuk fel a figyelmet a rendszeres testmozgás és az aktív életmód fontosságára.
PÉNTEK – Európai Diáksport Nap / ESSD
A hét zárásaként, szeptember 25-én, az Európai Diáksport Napjához (ESSD) kapcsolódó programokon veszünk részt.
Alsó tagozaton:
• közös bemelegítés,
• 2026 Challenge,
• korosztályonként differenciált, 20/26 ismétléses mozgásos feladatok,
• 6 állomásos pecsétgyűjtő kihívás,
• eredményhirdetés.
Felső tagozaton:
• közös bemelegítés,
• évfolyamonként és nemenként külön értékelt 2026 méteres futás/séta,
• 2026 Challenge,
• 6 állomásos pecsétgyűjtő kihívás,
• eredményhirdetés.
Rajzpályázat – „Így közlekedem aktívan!”
Az Aktív Közlekedés Hetéhez kapcsolódóan rajzpályázatot is hirdetünk.
A pályázaton:
• egyénileg lehet részt venni,
• A/4-es méretű alkotással,
• szabadon választott technikával,
• egy tanuló egy pályaművet adhat be,
• a rajz hátoldalára rá kell írni a tanuló nevét és osztályát.
A pályaműveket kreativitás, ötletesség, a témához való kapcsolódás és kidolgozottság alapján értékeljük.
Aktív közlekedési kvíz
A hét során a tanulók korosztályonként összeállított aktív közlekedési kvízben is részt vehetnek.
A kvízek négy korosztály számára készülnek:
• 1–2. évfolyam,
• 3–4. évfolyam,
• 5–6. évfolyam,
• 7–8. évfolyam.
A kérdések többek között a gyaloglásra, kerékpározásra, rollerezésre, közlekedésbiztonságra, környezetvédelemre és az egészséges életmódra vonatkoznak.
Mozduljunk együtt!
Az Aktív Közlekedés Hete során szeretnénk megmutatni tanulóinknak,
hogy az iskolába vezető út is lehet a mozgás része.
Gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedni nemcsak aktívabbá,
hanem környezettudatosabbá is teszi mindennapjainkat.
Gyűjtsétek a pontokat az osztályotoknak érte!
Gyalogolj! Kerékpározz! Rollerezz! Mozogj!
Aktív Közlekedés Hete – mozduljunk együtt a Fazekasban!


