A kommunista diktatúrák áldozatainak városi emlékműsora

Február 24-én iskolánk nyolcadikos diákjai, városi ünnepség keretében
emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól.

A sikeres előadás mögött jól összehangolt csapatmunka állt.
A forgatókönyvben szerepelt helytörténeti vonatkozású családtörténetek felkutatásában
és lejegyzésében Maglódiné Gärtner Mária tanárnő segített.
Királyné Bálint Karolina tanárnő állhatatos munkájának köszönhetően,
az általa betanított dal nagy hatást gyakorolt a nézőközönségre.
A versek értelmezésében és betanításában Zsoldosné Papp Judit segített.
A műsor sikerességének elengedhetetlen része a megfelelő díszlet,
ami Feketéné Pősz Anett és Jakabfi Márta tanárnő munkáját dicséri.
A prózai hatás mellett nagyon fontosak a zenei betétek, melyeket Sárosi Albert hangolt össze.
A nyolcadikos szereplők mellett, két hetedikes tanuló zászlósként vett részt a koszorúzáson.

Azok a diákok, akik a két hónapos próbafolyamatban kitartóan,
szorgalmasan vettek részt és sikerre vitték az előadást:
Ambrus Dóra
Babós Bence
Baka Lilla
Fehérvári Dorina
Illés Botond
Kékesi Mária Elizabet
Kovács Dávid
Máté Koppány
Nagy Enikő
Ocskó Zita
Nyári Márk
Patai Péter
Sindel Ádám
Tislér Ádám
Török Martin
Virágh Pál Zétény
Zilinszki Kristóf

Zászlósok:
Danka Gábor
Rácz Csaba

Köszönöm az iskola egész közösségének a sok támogatást!
„A sikeres csapat titka: ezernyi kéz egy tudattal” (Bill Bethel)

Csányi Andrea
felkészítő


A Halasmédia galériás cikkét ide kattintva olvashatják.

back to top
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support